„Az általunk megtehetőt kell megtennünk“ 2013.03.18.


Mindössze két forduló van hátra a bajnokság alapszakaszából, de a több fontos kérdésre is választ adó, utolsó mérkőzésekre csak félhónapos szünetet követően kerül sor. A Fehérvár KC március 27-én Győrbe látogat, majd négy nappal később remélhetőleg sorsdöntő meccsen fogadja az Érdet, hiszen matematikailag a bajnoki elődöntőbe jutásra is esélyük van még a fehérváriaknak. Az FKC eddigi teljesítményét Siti Bea másodedző értékelte.

„A nyári váltással, azzal, hogy Pål [Oldrup Jensen] személyében norvég kolléga került a vezetőedzői pozícióba, tulajdonképpen két kultúrát kellett összehoznunk, hiszen nagyon sok mindenben másmilyenné vált a munkának a felkészítés része. Az elején meg kellett ismernünk egymást, illetve egymás között is át kellett hidalnunk kisebb kommunikációs nehézségeket, melyek annak ellenére is jelentkeztek, hogy mindketten jól beszélünk angolul.

A szezon előtt az elmúlt évekkel ellentétben nem határozott meg konkrét célkitűzést a vezetőség. Pålnak még nem volt teljes rálátása a magyar mezőnyre, így nekem az volt előzetesen a véleményem, hogy a középház első helyei jelentik a realitást, attól függően, ki mit produkál szezon közben.

Volt egy-két mínuszos történetünk, ami azért különösen fájó, mert nem kellett volna semmi különleges ahhoz, hogy ezeket elkerüljük – gondolok itt elsősorban a Siófok elleni hazai vereségre és a BSE otthonában hagyott pontokra. Az ősszel még nagyon ment a Veszprémnek, ott is hullajtottunk értékes pontokat. Kiskunhalason is vereséget szenvedtünk, de velük kapcsolatban ilyen kimagaslóan jó szereplésre valószínűleg nem számított senki, főleg arra, hogy ilyen tartósan tudnak egyenletes, jó teljesítményt nyújtani.

Ugyanakkor az érmének másik oldala is van, hiszen például Érden tudtunk nyerni, ami nagyon komoly extra. Látva a többiek teljesítményét is, elmondható, egyik riválisunknál sem jött be mindig a papírforma. Mindenesetre fájó arra gondolni, hogy ha az imént említett meccsekből miénk lett volna legalább még négy pont, akkor egész másképp tekinthetnénk az utolsó két fordulóra.

A mostani kéthetes szünet után a győri bajnoki a következő feladatunk, ami elsősorban jó gyakorlási lehetőség lesz számunkra. Nekünk a rákövetkező vasárnapi, Érd elleni meccs az elsődleges, azt mindenképp győztesen szeretnénk megvívni, mert az mutathatná meg igazán az elmúlt időszakban elvégzett munkánk eredményét, a játékosok taktikai, technikai fejlődését, és hogy összességében mennyit léptünk előre csapatszinten.

Több jel volt már arra, hogy igen komoly egységet tudnak alkotni a lányok, ez az, ami hihetetlen pozitívum! Olyan helyzetekből – lásd a Halas elleni mérkőzés – is képesek vagyunk felállni, amire kevesen számítanának. Ez nagy tartást ad, és jó érzés látni, hogy szeretik egymást a csapatunk tagjai, szeretnek együtt, egymásért játszani. Ebben van a legkomolyabb erőnk!

Szeretnénk jól zárni az alapszakaszt, bár tudvalévő, hogy nem csak a saját kezünkben van a sorsunk. 27-én az Érd a Ferencvárost fogadja, ráadásul az eltiltott Tomori Zsuzsi nélkül, így azon a meccsen semmi sem lehetetlen, de mivel ez nem rajtunk múlik, ezzel kár is foglalkoznunk. Nekünk az általunk megtehetőt kell megtennünk a siker érdekében!“

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. március
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP