Az idény utolsó mérkőzése következik! 2013.05.08.


Bár már eldőlt, hogy 2011-hez hasonlóan a Fehérvár KC nyeri a középházi rájátszást, korántsem nevezhető tét nélkülinek a Kiskunhalas NKSE fehérvári vendégjátéka. A halasiak a 6-7. helyek bármelyikén végezhetnek még; az FKC a 2013-as hazai veretlenségét akarja megőrizni, illetve az idényhez méltó eredménnyel kíván búcsúzni közönségétől és távozó játékosaitól.

2013. május 8. (szerda), 18:00
NBI, 5-8. rájátszás, 6. forduló:
Fehérvár KC – Kiskunhalas NKSE
Köfém Sportcsarnok


Azari Fruzsina, a Fehérvár KC jobbszélsője: „Ugyanúgy készülünk a szezon utolsó meccsére, mintha ezen múlna a helyezésünk sorsa, mert szépen szeretnénk búcsúzni a szurkolóinktól, illetve azoktól a játékosoktól, akik elmennek. Mindenképp nyerni szeretnénk, bár az tagadhatatlan, hogy nagyon szezonvégi hangulatunk van, és várjuk már a nyári szünetet.

A Halas elleni siker eléréséhez a lerohanásaik megakadályozása a legfontosabb. Három emberükre talán kiemelten is figyelnünk kell: elsőként a legeredményesebb játékosukra, Barna Évára, valamint Drávai Gyöngyire is ki kell majd lépnünk, mert ő nagyon komoly lövő, míg Szamoránsky Anikó a beállós pozícióban szintén kulcsemberük.

A márciusi, hazai mérkőzésünk a Halas ellen emlékezetes marad a számunkra! Akkor csillant fel az esély a felsőházba kerülésre, és emiatt kissé túlizgultuk a meccs elejét, nagy hátrányba kerültünk, de aztán a második félidőben sikerült megfordítanunk az eredményt.“


Az FKC búcsúzó játékosai:

Lelkes Noémi: a klub saját nevelésű játékosa;
Németh Nóra: szintén az FKC saját nevelése;
Triscsuk Krisztina: 2005 őszén került a Cornexi-Alcoához;
Szikora Melinda: öt szezont töltött Fehérváron;
Zsigmond Vivien: hét idényen át játszott a klub korosztályos és felnőtt csapataiban.


A két csapat találkozói ebben a szezonban:

2012. november 10.: Kiskunhalas NKSE – Fehérvár KC 27-24
2013. március 9.: Fehérvár KC – Kiskunhalas NKSE 30-26
2013. április 20.: Kiskunhalas NKSE – Fehérvár KC 21-27


Közvetítések:

Szerda, 17:50: www.cunder.hu (Live Stream)
Péntek, 16:15 (változhat!): Fehérvár TV (felvételről)

fkc.hu
Horváth Gyula


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. március
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP