Alexandra nem tudott ellent mondani a vérének 2013.06.17.


A klub saját nevelésű játékosának tekinthető Trimmel Brigitta és a most Fehérvárra szerződött Kiss Éva mellett Győrffy Alexandra is az FKC-t fogja erősíteni kapus poszton. A húszéves, igazi kézilabda-családból származó hálóőr az ÉTV-Érd VSE juniorjai között szerepelt az előző két szezonban, előtte a Tököl NBII-es felnőtt és ifjúsági csapatában védett.

„Számomra már az is nagy ugrás volt, amikor a Tököl NBII-es csapatától az NBI juniorbajnokságába kerültem. most pedig remélem, a felnőttben is bemutatkozhatok idővel itt Fehérváron.“

Akik még nem láttak élőben, nem igazán tudhatják a képek, videók alapján, hogy nagyon jó alkatú kapus vagy…

„183-184 centi magas vagyok, de eddig minden évben többet kellett mondanom, mert mindig nőttem egy kicsit; valószínűleg itt azért már megállok.“ :-)

Viszonylag későn kezdtél kézilabdázni, ennek okát megosztottad a sajtótájékoztatón a hallgatósággal; kérlek, most meséld el az olvasóknak is!

„Valóban későn, 16 évesen, egy kis gimnáziumi csapatban kezdtem igazából kézilabdázni. Az egész családom kézilabdázó volt, édesanyám [Horváth Ildikó], édesapám [Győrffy Sándor] és még a nevelőapám [Hoffmann Pál] is, én meg csak azért sem akartam az lenni, de végül mégsem tudtam ellent mondani a véremnek, és idekeveredtem a pályára, és meg is szerettem a sportágat. Szoktam gondolkodni, mi lett volna velem, ha mégsem állok a kapuba, de azt hiszem, így volt ez jó, nagyon szeretem, élvezem a védést.“

Egyből a kapuba kerültél?

„Nem, legelőször a Szpariban játszottam mezőnyben, átlövőként, de nem annyira tetszett ez az egész, abba is hagytam. Pár évvel később jött a már említett iskolai csapat, ahol először heccből álltam a kapuba, de aztán mondták, nem is vagyok olyan ügyetlen!“

Akkor ugorjunk a jelenre: mit szóltál hozzá amikor megkeresett Sugár Tímea?

„Nagyon örültem a megkeresésnek, természetesen nagyon jól ismerem az ő pályafutását és munkásságát, így nagyon boldog vagyok, hogy vele dolgozhatok. Azt gondolom, nagyon sokat tanulhatok tőle, sok új dolgot, másfajta feladatokat, mint eddig. Sokat kell gyorsulnom, és fejlődnöm kell minden tekintetben, ebben a két kapustársamtól [Kiss Évától és Trimmel Brigittától] is sok biztatást és segítséget fogok kapni.“

Mennyire jelent újdonságot Számodra ez a szintű edzésmunka, amibe közel két héten keresztül már belekóstolhattál itt?

„Érden edzettem néha [Szabó] Edina felnőttcsapatával, de többnyire [Németh] Helga juniorjával dolgoztam. Fizikai terhelés volt eddig is bőven, és volt velünk kapusedző is. Ami igazi újdonság lesz, az az alapozás, mert még nem vettem részt felnőtt NBI-es alapozáson.

Trimmel Brigi nagyon jó mozgású kapus, Kiss Éva pedig nem véletlenül válogatott, így sok mindent elleshetek tőlük. Egyértelmű, nekem még nagyon sokat kell fejlődnöm ahhoz, hogy egyáltalán versenyképes lehessek, de ezért jöttem ide, hogy ezt elérhessem. A gyorsabb, magas színvonalú edzésmunka ezt a fejlődést fogja segíteni.“

A védési stílusod mennyire kiforrott már?

„Vannak dolgok, amiket már a magaménak érzek, de vannak olyanok is, amin alakítani kell. A gyorsaság fejlesztése mellett technikailag is van még tanulnivalóm, és sok új megtanulandó vár még rám, hogy színesebb legyen a palettám, ne legyek könnyen kiismerhető.

Szakmailag nagyon megbízhatónak gondolom ezt a klubot, tetszik hogy Pål [Oldrup Jensen] is kapus volt, mellette pedig Sugár Tímea és Siti Beáta is olyan egyéniségek, akik elősegítették a döntésem.“

Már be is költöztél Fehérvárra, mekkora változás ez az életedben?

„Nagy, hiszen most szakadok el a szülői háztól, önállósodom. Ismerkedem a várossal, sétálok, bejárom a helyeket. Jól érzem magam, nagyon tetszik.“

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. június
HKSzeCsPSzoV
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP