„Köszönöm, hogy ekkora szerepet kaptam!“ 2013.07.10.


Ezen a nyáron is Európa-bajnok strandkézisekkel büszkélkedhet a Fehérvár KC! Csiki Renáta és Zsigmond Adrienn tagja volt a Dániában junior EB-címet szerzett magyar válogatottnak. Míg Adri már másodszor szerzett aranyérmet, Reni először léphetett fel világversenyen a dobogó legfelső fokára. Az FKC juniorcsapatának erősségét nemcsak a strandkézis élményeiről, de a terembeli céljairól is kérdeztük.

Mikor ismerkedtél meg a kézilabda homokon játszott verziójával?

„Három éve egy kis csapatban kezdtem, ahol Fradi és Szpari játékosok voltunk vegyesen, és indultunk tornákon. Itt figyeltek fel rám.“

Mit érzel most, hogy Európa-bajnok lettél?

„Leírhatatlanul jó érzés volt átélni a győzelmet, szinte még most sem fogtam fel, pedig már két napja vége az EB-nek. Ez volt az első világversenyem, így míg a csapattársaim közül néhányan már többször is átélhették ezt az élmény, nekem minden nagyon új volt.“

Mennyire számítottatok előzetesen a sikerre?

„Azt gondolom, teljes mértékben: ezért, azaz az aranyérem megszerzéséért utaztunk ki Dániába. Kevés időt tudtunk együtt készülni, de az alatt nagyon sokat edzettünk, érezhető volt, hogy nagyon együtt vagyunk, belül végig bíztam magunkban.“

Melyik meccset élvezted a legjobban?

„Igazából az összes meccs kiválóra sikerült, de természetesen a házigazdák elleni döntőt emelném ki! Alig hibáztunk, nagyon jól játszottunk, összeszedettek voltunk, és mindenki küzdött a másikért.“
 
A kapitány döntése alapján Te voltál a nyúl a csapatban, akinek a lövése alapból duplát ér, azaz különösen nagy felelősség volt rajtad...

„Ez külön öröm számomra, hisz most kerültem be először az utazó keretbe. Ehhez a sikerhez kellettek a csapattársak, három olyan forgó van mellettem, akik világklasszis szinten játszanak, mellettük sokkal könnyebb volt.“

Mennyire segítette beilleszkedésed a csapatba az, hogy már tavaly is voltál néhány felkészülési táborban a válogatottal?

„Ez nagyon megkönnyítette a dolgom, a korábban együtt töltött hetek során összeismerkedtünk, és egymás mozdulatait is egész jól ismerjük, idén már nem kellett mindent elölről kezdenünk. Sokat segítettek nekem a beilleszkedésben, mind a csapattársak, mind az edzők.“

Hogyan készültetek a meccsekre?

„Az edzőink [Gróz János és Rovnyai Mariann] nagyszerűen felkészítettek minket erre a világversenyre, és külön szeretném megköszönni, hogy ekkora szerepet kaptam a válogatottban! [Gróz] Janóék egy új felkészítési rendszert vezettek be, ami a norvégokhoz és a dánokhoz köthető: minden reggel és minden meccs előtt futottunk, és úgy érkeztünk meg a pályára, hogy énekeltünk. Aki ránk nézett látta, hogy mennyire egyben van a csapatunk, és látszott, hogy szinte féltek tőlünk! Minden meccs előtt beültünk a videószobába, és motivációs videókat néztünk, majd ennek végén közösen elénekeltük a himnuszt, ami nagyon nagy erőt adott nekünk! A szurkolók is nagyon sokat segítettek, köszönjük nekik a biztatást!“

Mik a terveid a jövőre a strandkézit illetően?

„Szeretnék majd a felnőtt válogatottba is odakerülni, akár már idén, a kolumbiai Világjátékokra. Ehhez persze elsőként az is kell, hogy a felnőttek a most zajló Európa-bajnokságon a legjobb négy között végezzenek.“

Teremben Fehérváron játszol, könnyen össze lehet egyeztetni a nyár során a két műfajt?

„Eddig viszonylag könnyű volt, hiszen a teremben nyári szünet volt, most viszont majd ütközések lesznek, és a homokról visszatérni a terembe kicsit nehezebb is, de egy idő után megszokom. A strandkézi nagyon jó alapot ad, sokkal könnyebb lesz úgy edzeni, hogy végigedzettem az egész nyarat. Most ezen a héten pihenek, jövő hétfőtől kezdődik az alapozás az FKC-nál, míg hétvégente nem lesz nekem pihenés, mert a strandválogatottal, Szentendre néven különböző tornákon indulunk augusztus végéig. Fizikálisan nagyon jó állapotban vagyok, így bízom benne, hogy bírni fogom a terhelést.“

A teremidénynek milyen reményekkel vágsz neki?

„Szeretnék odakerülni a felnőtt csapatba Fehérváron, ez az elsődleges célom most, de tudom, nagyon sokat kell még dolgoznom, hogy egyszer valóra válthassam legnagyobb álmomat: Magyarország nemzeti csapatában játszani!“

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP