BL-döntős igazolás! 2013.07.11.


Az eddig bemutatott új játékosokon kívül további két igazolással válik teljessé a Fehérvár KC 2013/2014-es kerete. Egyikük a néhány éve Bajnokok Ligája döntőt  játszott Herr Anita, aki megfordult már Németországban is, de két éve újra itthon hasznosítja a kint szerzett tudást és tapasztalatait. A korábban a válogatottságig jutó játékos nem titkolt célja, hogy újra a nemzeti együttesbe kerüljön.

Miért választottad a székesfehérvári csapatot?

„Örültem, hogy a Fehérvár megkeresett, hiszen jó helyen zártak a tavalyi szezonban, és nekem mindenképp előrelépés ez a váltás. Játszottam már ellenük, tetszett a játékuk, és a klub elképzelései is, így hamar meg tudtunk egyezni. Úgy érzem, hogy van bennem még plusz, ami az előző szezonban nem jött ki, és remélem, hogy az itteni szakmai háttér, Pål Oldrup Jensen és Siti Bea vezetésével segít kihozni a bennem rejlő potenciált. Természetesen szeretnék újra válogatott lenni, így talán ez is könnyebben sikerülhet.“

A németországi színvonalhoz képest milyen a magyar bajnokság? Érződik az a tempóbeli különbség, mint ami a férfiak mezőnyében megvan a kinti és a magyar játék között?

„Azért nincs akkora különbség, mint a férfiaknál, de gyorsabb a játék, a bajnokság a nőknél is kiélezett, bárki meg tud verni bárkit. A magyar kézilabda taktikusabb, nem azt a lerohanós, nagyon gyors játékot játsszuk, mint a németek, náluk az edzésen a kapusok például ott futottak legelöl. Németországban sok gól születik egy-egy meccsen, rengeteget futnak. Persze eltelt két év mióta kint voltam, pontosan nem tudom, hogy ez mennyit változott.“

Mi az, amit a kinti időszakból hasznosítani tudsz itthon, amiben fejlődtél?

„Az önállóság, az önszorgalom, hogy tudatában vagyok annak, hogy magamért edzek. Németországban sokszor önállóan kellett edzeni, kondizni, és ezt mindenki becsületesen elvégezte, sőt, ha tíz fekvőtámaszt kellett megcsinálni, az inkább tizenegy lett. Ha valaki nem végezte el rendesen a gyakorlatokat és észrevették, akkor pedig számon is kérték emiatt. Persze itthon is megvolt ez bennem, de kint fokozottabban kellett erre figyelnem, ami az elején nehéz volt, de hamar hozzászoktam. Általánosságban hasznos volt, hogy megismertem egy más kézilabda-kultúrát, de úgy érzem, a magyar kézilabdázás színvonalasabb.“

Mire emlékszel vissza legszívesebben az eddigi pályafutásodból?

„A Bajnokok Ligája-döntőre, ahol teltház előtt játszottunk. Az hatalmas élmény és nagy megtiszteltetés volt.“

Több helyen játszottál már eddig, hol szerettél a legjobban?

„Legjobban Győrt szerettem, ott töltöttem a legtöbb időt, a gimnáziumi éveimet. Békéscsabát emelném még ki, ott is nagyon jól éreztem magam, de mindenhol volt valami, ami miatt szerettem az adott helyen lenni.“

Mit vársz a Székesfehérvártól, ahol több új játékos is van a jövő évi keretben. Mennyire lesz nehéz az összeszokás?

„Ellenfélként mindegyik játékost ismerem, de vannak olyanok is, akikkel együtt játszottam, Horváth Bettivel Győrben, Hajduch Csengével Békéscsabán, Vaszari Virággal a válogatottban voltam együtt, Tilinger Tamarát pedig gyerekkorom óta ismerem, bár soha nem játszottunk egy csapatban. Úgy érzem, ha emberileg sikerül beilleszkednem, akkor könnyű lesz a játéban is megtalálnom a helyem, erre az edzések alkalmasak lesznek. A lényeg, hogy ez minél hamarabb megtörténjen, jó lenne, ha az alapozás végére már összeszokna a társaság.“

Készülsz már a kezdésre?

„Jövő hétfőn, 15-én kezdünk, addig futással, konditermi edzésekkel erősítem magam. Most is épp egy konditermi edzés és 35 perc futás után vagyok. Kaptunk az edző által összeállított programot, így szinte minden nap dolgozom, persze azért vannak pihenőnapok is.“

Hogy telt a nyarad?

„Nagyon jó volt, egy hetet töltöttünk a családdal Horvátországban. Jól éreztük magunkat, és sokat pihentünk. Még az ötéves kutyámat [egy Staffordshire Bull Terriert] is vittem magammal, mindig így teszek, jön velem, ahova csak lehet.“

Forgó Nóra (www.sportconcept.hu)
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. május
HKSzeCsPSzoV
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP