„Nagyon vártam már erre a pillanatra“ 2013.08.02.


Az FTC elleni, keddi mérkőzésnek a Fehérvár KC számára az egyik legszebb momentumát az jelentette, hogy a keresztszalag-műtéten átesett Kazai Anita hosszú kihagyás után végre meccshelyzetben léphetett pályára. A DVSC-től nyáron Fehérvárra igazolt balszélső és az FKC vezetőedzője, Pål Oldrup Jensen nyilatkozott a visszatérés folyamatáról.

Kazai Anita, a Fehérvár KC balszélsője:

„Nagyon jó volt visszatérni, bár a meccs nem pont úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Tegnap nem éreztem olyan jónak a lábam, ennek pontos okát én sem tudom, de remélem, meccsről-meccsre többet tudok majd játszani. Szükségem van további erősítésre, pluszedzésekre is fogok járni, hogy mielőbb visszatérjen az ugróerőm és a gyorsaságom. A rosszabb eredmény ellenére élveztem, hogy újra pályára léphettem, mert nagyon vártam már erre a pillanatra. Nem így képzeltem el, de majd annak is eljön az ideje, hogy újra jó formában legyek.

A Fradi nagyon jó csapat, ezt eddig is tudtuk, de mi nem az igazi arcunkat mutattuk még; a most mutatottnál sokkal többre vagyunk képesek. Az első félidőben tisztességesen helytálltunk, de a második harminc percre elfogytunk. Ezen kell még csiszolnunk, és akkor jók leszünk.

Nagyon várom a bemutatkozást a fehérvári közönség előtt, és mindent megteszek azért, hogy a legjobbamat lássák.“

Pål Oldrup Jensen, a Fehérvár KC vezetőedzője:

„Jó volt Csibét [Kazai Anitát] a pályán látni, azonban egyelőre még távol van a rehabilitációjának végétől; még idő kell ahhoz, hogy felépüljön, és a pályán jól és biztonságosan érezhesse magát. Olyan lány, akiben nagy lehetőség rejlik, de most az a legfontosabb, szép lassan úgy építsük fel, hogy ne legyen újabb sérülése. Reméljük, hogy már augusztusban és szeptemberben is részeket tud vállalni a mérkőzésekből, de nem gondolom, hogy azt kell várnunk tőle, hogy stabilan magas szintet hozzon ezeken a meccseken. Ehhez még sok edzésre és játékidőre van szüksége.“

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP