„A sport a győzelemről szól“ 2013.08.15.


A Fehérvár KC számára már a Fabo Kupa első napján visszavágási lehetőség kínálkozik a horvátországi túrán elszenvedett szoros vereségek egyikéért, hiszen a Podravka Vegeta lesz a hazaiak ellenfele. Szombaton a másik „elődöntő“ eredményének függvényében a Lokomotiva Zagreb-en is revánsot vehetnek Kiss Éváék. Az eddigi benyomásairól és az eheti nemzetközi tornáról is nyilatkozott a magyar válogatott és az FKC kapusa.

„Tetszik az új csapatom, sokat dolgozunk, sokat edzünk, aminek egyre jobban látszik az eredménye. Nagyon jól érzem magam Székesfehérváron. Sok új játékos jött a nyáron, de mind támadásban, mind védekezésben sokat fejlődtünk az első edzőmeccs óta, kezd összeállni a csapat. Kell még természetesen dolgoznunk rajta, de már elég jól összeszoktunk.“

Kapusszemmel nézve milyen az FKC jelenlegi védőfala?

„Mozgékony, vannak jó ütközőemberek, akik az ütközéseket jó ütemben meg tudják oldani, emellett sáncolásban is nagy segítségemre vannak.“

Múlt hétvégén Horvátországban jártatok, milyen erősnek ítéled meg a Podravkát és a Zágrábot, akik ezen a héten a Fabo Kupa keretében Székesfehérvárra látogatnak?

„Jó erőt képvisel mindkét csapat, és nagyon kemény stílusban kézilabdáznak. Küzdős és mindenképp hasznos edzőmeccseket játszottunk velük. Hazai közönség előtt győzni szeretnénk, már kint is szoros meccseket vívtunk velük, így nagyon bízom most a győzelemben, mert mindig kis előnyt jelent itthon pályára lépni. A sport a győzelemről szól, a szoros vereségek után nagyon szeretnénk újra győzelemmel levonulni a pályáról. Ezért dolgozunk és küzdünk, és ezzel is meg szeretnénk köszönni a közönségünk támogatását.“

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


http://www.fabo.hu/


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2020. november
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP