„Jól sikerült a bemutatkozás“ 2013.09.02.


Mayer Szabina egy hét híján félév elteltével lépett újra pályára bajnoki mérkőzésen, és ahogy akkor, ezúttal is a Siófok KC-Galerius Fürdő védőinek gyűlt meg a baja a Váci NKSE-től időközben a Fehérvár KC-hez igazolt beállóval, és ahogy március 6-án, úgy augusztus 31-én is győzelemben volt része.

„Az első félidőben nagyon jók voltunk, védekezésben és támadásban is felülmúltuk a Siófokot, és az ekkor megszerzett előnyünk elégnek bizonyult a győzelemhez. A második félidő már nem úgy sikerült, ahogy kellett volna, ezen kell még dolgoznunk, hiszen minden meccs hatvan percig tart.“

Mivel tudtátok meglepni a siófokiakat?

„A gyors lerohanásaink és a keresztmozgásaink jók voltak, [Kiss] Évike nagyon jól védett, és a védekezésünk a meccs első felében jól működött – ezek voltak a győzelmünk fő okai.“

Te már több klubváltást megéltél pályád során, mit gondolsz, minek köszönhető az, hogy ilyen gyorsan összeállt a csapat, ilyen hamar beilleszkedtek az újonnan érkezők?

„Pål [Oldrup Jensen] nagyon jól összerakta a csapatot a nyáron, és az új játékosok is nagyon be akartak illeszkedni. Meg is látszott az első mérkőzésen, hogy nem dolgoztunk hiába, jól sikerült a bemutatkozás, de persze még van bőven fejlődési lehetőség a csapatban. Nekem személy szerint picit nehéz volt azt megszoknom, hogy most dolgozom először külföldi edzővel, de hamar sikerült alkalmazkodnom, és jól is érzem magam.“

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. május
HKSzeCsPSzoV
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP