„Különösen értékes győzelmet arattunk“ 2013.09.02.


Pål Oldrup Jensen nem csak a sikeres bajnoki rajt miatt érezhetett elégedettséget a Siófok KC-Galérius Fürdő ellen aratott magabiztos győzelem után, hanem azért is mert olyan ellenfélnél bizonyult jobbnak a Fehérvár KC, melyet nem sikerült hazai pályán legyőznie az elmúlt két idényben.

Mindig nagy jelentősége van a sikeres szezonkezdésnek…

„Igen, feltétlenül, ráadásul az utóbbi időkben nem ment nekünk itthon a Siófokkal szemben, így különösen értékes győzelmet arattunk ellenük. Jó teljesítményt nyújtottunk az első félidőben, és a szünet után támadásban továbbra is jók voltunk, viszont védekezésben nem. Bár megnyertük a mérkőzést, marad még bőven min dolgoznunk.“

A támadójátékunk sokkal jobban működött, mint a nyári felkészülési meccseken. Mi volt a fő különbség azokhoz a mérkőzésekhez képest, és hogyan sikerült pont a szezonrajtra összecsiszolódnunk?

„Már régóta dolgoztunk rajta, és azt hiszem, leginkább a lábmunkánk gyorsaságán múlott, hogy így összeállt a támadásunk. Minden mozdulatunk gyorsabb volt, és a kaput támadtuk. Azért még sok apró részlet nincs a helyén, de ahogy jönnek a meccsek, azok is egyre jobbak lesznek remélhetőleg.“

Ez volt Nuria [Benzal] első meccse az FKC színeiben…

„Nagyon jó volt Nuriát a pályán látni! A csapattal nagyon jól együttműködtek, különösen ha figyelembe vesszük, hogy mindössze a bajnoki rajt előtti másfél hétben végzett közös labdás edzést a társaival. A rövid idő ellenére nagyon sok mozgásnak az üteme meglepően jó volt közte és a többiek között. A védekezésben azért még egy kis idő kell ahhoz, hogy megérezze a pontos feladatát és az összhangot a legközelebbi védőtársaival.“


It is always important to have a good start in the league…

„Yes, definitely and lately, we have struggled against Siófok at home; therefore it was good to win against them. We did a good performance in the first half and we were good in attack but not in defense after the half time break. Even though we won this match we still have a lot of work to do.“

Our attacking game was a lot better than during the friendly matches in the summer. What was the main difference and how were we able to put it together right to the first league match?

„We have been working on this for a long time and I think it has to do with the speed of our feet. We were quicker in all of our movements and we attacked the goal. Still, a lot of details are missing, but with more matches it will be better hopefully.“

It was Nuria's [Nuria Benzal‘s] first match with FKC…

„It was good to have Nuria in the court and she plus the team did a good job together taking in consideration that she has only been doing handball training with us for one and half a week before the start of the league. The timing in a lot of the movements in attack between her and her teammates was surprisingly good after this short time. In defense we need more time together to find the tasks and cooperation with her nearest teammates.“

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. március
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP