„A Debrecen az idei Kiskunhalas“ 2013.09.19.


A 4. forduló is szolgált érdekes eredményekkel és meglepetésekkel, melyek közé szerencsére nem tartozik a Fehérvár KC budapesti szereplése, hiszen Pål Oldrup Jensen csapata magabiztos győzelmet aratott az MTK (volt BSE) otthonában. Az FKC vezetőedzőjét ezúttal nemcsak a mérkőzésről, hanem a bajnokság eddigi alakulásáról, a kirajzolódó erőviszonyokról is kérdeztük.

„Fantasztikusan kezdtünk tegnap. Jól védekeztünk és hosszú ideje most voltak az egyik legjobbak a lerohanásaink. Koncentráltan, keményen és csapatként játszottunk. A védelmünk az egész meccsen jól működött, de a második félidőben már nem futottunk eleget, és a támadó játékunk nem volt megfelelő. Ez annak az eredménye, hogy elégedetté és kényelmessé váltunk a hétgólos vezetést követően. Újra azt kell, hogy mondjam, sokat kell még dolgoznunk azon, hogy a teljes meccsen képesek legyünk fenntartani az összpontosításunkat. Azt is láthattuk, hogy a Budapest jó csapat, a különbség köztünk és közöttük egyáltalán nem nagy, ha nem a maximumon teljesítünk.“

Milyennek látod a bajnokságot négy forduló és máris számos meglepetés után?

„Az eddigi eredmények jól mutatják, hogy sok erős csapat van a bajnokságban. Ez azt is jelenti, hogy összeszedetten és keményen kell dolgoznunk bármelyik ellenféllel is találkozunk. Továbbra is úgy gondolom, hogy a Győr és az FTC fog az első két helyért küzdeni, talán az Érdnek van a legjobb esélye a harmadik helyre, de ezt követően nyitott a verseny. A Debrecen az idei Kiskunhalas. Ők a bajnokság nyitó szakaszának a jó értelemben vett meglepetése. Látható, hogy a Dunaújvárosnak megvan a képessége arra, hogy nagyon magas színvonalon teljesítsen. Szerintem a Veszprém és a Siófok erősebbé fog válni az idény során, így igen kemény harcra számítok a helyezésekért.“


„We had a fantastic start yesterday. We played well in defense and performed some of the best fast-break plays we have done for a long time. We were focused and worked hard as a team. Our defense was good through the whole game, but we stopped running and our attack was not good in the second half. It was the result of getting satisfied and comfortable with the lead of 7 goals. I need to repeat that we still have a lot of work to do to be able to keep our focus and concentration during the whole game. We also saw that Budapest is a good team and the distance between us and them is not long one if we don‘t play at our top level.“

How do you see the league after four rounds and many surprising results already?

„The results so far show us that there are many strong teams in this league. It also tells that we need to be focused and work hard no matter which team we meet. I still think the fight about first and second position will be between Győr and FTC, probably Érd has the best chance to take the third position, but after that it is wide open. Debrecen is this years Kiskunhalas. They are a surprise in a very positive way in this opening phase of the league and we see that Dunaújváros has the capacity to play at a very high level. I believe that Veszprém and Siófok will get stronger during the season and then it will be a really tough fight for the positions.“

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. február
HKSzeCsPSzoV
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 1 2 3
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP