Jó kapusteljesítmény, védekezés és a kontrák 2013.09.20.


Vaszari Virág az MTK-Budapest ellen ötször volt eredményes, mindegyik gólját az első félidőben szerezte, és ezek közül is hármat a meccs első három percében! A Fehérvár KC balszélsője tehát jelentős szerepet vállalt abból a kezdeti rohamból, mely megalapozta az FKC idei első idegenbeli győzelmét.  

„Tudtuk, hogy az előző szezonbeli meccs után még egyszer ilyen baklövést nem követhetünk el. A mérkőzéshez úgy álltunk hozzá az elejétől, hogy megmutassuk a BSE-nek, a januári eredmény csak egy hatalmas hiba volt részünkről.“

Nagyszerűen játszottál, látványos gólokat is lőttél, és a védekezésből is kivetted a részed. Mikben láttad a sima győzelem okát?

„Próbáltuk egymást folyamatosan biztatni, hogy az elejétől kezdve vegyük komolyan a mérkőzést, és hajtsuk végre a ránk bízott feladatokat. Nagyon jól is mentünk bele a mérkőzésbe, úgy kezdtünk, ahogy talán még a mi fejünkben sem fordult meg: álomszerű volt a 10-1-es kezdés, és ez komoly magabiztosságot adott nekünk. Ennek köszönhetően tudtunk nyerni. Mint mindig, most is a jó védekezés volt a siker alapja, az én góljaim nagy része is a gyors lerohanásokból született. Jó kapusteljesítmény, védekezés és a kontrák voltak a siker összetevői.“

Ilyen gyorsan megszerzett nagy előnynél mennyire törvényszerű, hogy visszaesik a folytatásra a csapat koncentrációja?

„Ez az amit nekünk még nagyon tanulnunk kell! Az eredményből is látszik, hogy a második félidőben már nem tudtuk növelni előnyünket. Ez egy új feladat csapatunk számára, bízom benne, hogy lesz még lehetőségünk hasonló szituációba kerülni, és egyre jobban tudunk majd kikerülni az ilyen helyzetekből is.“

A bajnokság hétről-hétre szállítja a meglepetéseket, vasárnap a Fradit nagy meglepetésre legyőző Dunaújvárost fogadjátok...

„Ez a hír mindenkit meglepett, amikor megtudtuk szerdán. Függetlenül az eddigi eredményektől is tudjuk, mindenképp nagyon nehéz feladat vár ránk. Nagyon komolyan fel kell készülnünk a Kohász ellen, mert nagyon jó csapat jön hozzánk. Bízom benne, hogy itthon tudjuk tartani a két pontot!

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. március
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP