„Jó úton haladunk“ 2013.10.29.


A múlt heti, válogatott tornán Kiss Éva, Mayer Szabina és Siti Bea képviselte a Fehérvár KC-t a nemzeti csapatunkban, illetve annak kispadján. Évi mindhárom mérkőzésen komoly szerepet kapott, és saját teljesítményét illetően az első és a záró meccsen volt inkább, míg a brazilok ellenin kevésbé elégedett. Az FKC hálóőre úgy véli, a világbajnoki felkészülést kitűnően szolgáló egy héten van túl a válogatott.

„Minden szempontból jó volt újra együtt lenni, mert igen régen nem volt már meccsünk a válogatottal. Hasznunkra vált ez a torna, bár nem vagyunk még 100%-osak, van hová fejlődnünk, de jó úton haladunk.“

A három mérkőzésen volt egy döntetlen, egy vereség, majd végül egy győzelem. Milyen hangulatban hagytátok el Szombathelyt a hét végén?

„Úgy érzem, a három meccs alatt folyamatosan csiszolódott a csapat, az utolsó meccs már egészen jól sikerült. Nagyon szerettük volna győzelemmel befejezni a tornát, mindenki mindent meg is tett azért, hogy ez sikerüljön.“

Hajdu János érkezése mekkora változást jelent a csapat játékában?

„Minden edző más, ezért természetesen voltak változások; a lényeg, hogy vele is jól együtt tudunk dolgozni.“

A saját teljesítményeddel mennyire voltál elégedett a három nap során?

„Az első meccsen viszonylag jól kezdtem, és az utolsó nap is jól ment a védés, a második meccsen viszont nem tudtam annyira segíteni a csapatnak, amennyire kellett volna. Van még miben javulnom és fejlődnöm, az biztos!“

Mennyire vagy bizakodó a csapat vb-szereplését illetően?

„Mindent megteszünk, hogy idén is jól szerepeljünk! Nagy segítséget jelent, hogy várhatóan ismét sok magyar szurkoló előtt játszhatunk majd – ez tavaly az EB-n is nagyon sokat számított.“

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. július
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP