„Minden játékos valahol ezért dolgozik“ 2013.10.29.


Mayer Szabina két és fél év eltelteltével kapott ismét meghívót a magyar válogatottba. A Fehérvár KC beállósa a torna második napján, Brazília ellen már keretben volt, majd a harmadikon, Horvátországgal szemben játéklehetőséget is kapott Hajdu János szövetségi kapitánytól.

„Természetesen meglepődtem, de nagyon örültem, mikor megtudtam, hogy meghívtak a válogatottba. Nagyon jó volt újra ott lenni a csapatban, rég vágytam rá, hogy a pályán olyan teljesítményt tudjak nyújtani, amivel ismét kiérdemelhetem ezt a lehetőséget.“

Mikor kerültél be először és a mostani előtt utoljára a felnőtt keretbe?

„A 2008-as olimpiai felkészülés idején voltam ott először, míg a legutolsó alkalom nem túl kellemes emlék, a németek elleni győri vereségnél voltam Mátéfi Eszter keretében, de azon a meccsen nem léptem pályára.“

Most a harmadik, Horvátország elleni meccsen kaptál lehetőséget. Miként láttad ezt a tornát?

„Örültem, hogy kaptam játéklehetőséget, persze szerettem volna picit többet játszani, de végül szinte mindegy, hogy mennyit, hiszen már az is nagy öröm, hogy egyáltalán pályára léphettem. A lényeg az volt, hogy győzelemmel zárjuk a hazai tornát, és ez sikerült is.“

Ez a behívás mennyire jó motivációs szempontból?

„Minden játékos valahol ezért dolgozik, hogy képviselhesse a nemzeti csapatot, így ez mindenképp nagy pozitívum számomra! Természetesen tovább fogok dolgozni azért, hogy többször is bekerülhessek. Ha idén úgy adódna, hogy még nem kerülök be a vb-re utazó keretbe, akkor remélem, jövőre sikerülni fog kiharcolnom a helyem.“

fkc.hu
Fotó: Kaczur Károly


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2023. július
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP