„Képesnek érzem a csapatot igazán jó szereplésre“ 2013.11.18.


Trimmel Brigitta a Fram Reykjavik elleni második mérkőzésen a szünet után védte a Fehérvár KC kapuját, így belülről tapasztalhatta meg a fiatal, izlandi együttes kvalitásait. Brigi emelett arról is mesélt, hogy az FKC-ben megvan a lehetőség egy újabb menetelésre a nemzetközi kupában, valamint arról, hogy milyen a kapcsolata új kapustársaival.

„Úgy gondolom, az izlandiak ellen kötelező volt továbbjutnunk, és nagyon örülök hogy ezt meg is valósítottuk, méghozzá ilyen nagyarányú győzelmekkel. Kíváncsian várjuk a következő ellenfelet!“

Milyen csapat volt ez a Fram?

„Nagyon lelkesek, csinálják, nem adják fel. Nagyon fiatalok, de ha együtt maradnak és dolgoznak, igen jó kis csapat lehet belőlük! Kevés információnk volt előzetesen róluk, de az első meccs első félidejében már láttuk nagyjából, hogy mikre kell igazán figyelnünk ellenük.“

Kapusszempontból milyen volt ellenük játszani?

„Mindenképp furcsa, nekem kellett is némi idő, mire alkalmazkodtam a lövési stílusukhoz. Máshogy lövik meg a labdákat, az ütemmel kellett kicsit játszanom. Amikor sikerült lehiggadnom, megtaláltam a szükséges ütemet, akkor már sikerült jó hatékonysággal fognom a labdákat.“

Mit vársz a nemzetközi folytatástól?

„Nincs olyan ellenfél, akit kifejezetten kapni szeretnék, csak az a lényeg, hogy nyerjünk! Mehetünk akár Dániába, Spanyolországba vagy Vácra, csak nyerjünk és jussunk minél tovább!“

A 2005-ös EHF-győzelem a mai napig legszebb emléke a klubnak, belegondoltál már abba, hogy milyen lenne hasonló élményt játékosként átélni?

„Ez a meccs meg van nekem otthon, sőt elég gyakran vissza is szoktam nézni, és mindig látok benne valami újat. Akkor utánpótlás-játékosként, élőben nézve is óriási élmény volt átélni! A meccs előtt nem gondoltuk volna, hogy sikerülhet, de ahogy elkezdődött, érezni lehetett, hogy meg tudjuk csinálni, Kicsiék [Siti Beáék] fantasztikusan mentek bele a meccsbe. Az a lendület, a magabiztosság és az a lelki erő, ami jellemezte azt a csapatot, példaértékű, meghökkentette a győrieket is. Ilyen élményt, egy komoly nemzetközi menetelést mindenki szeretni újra megélni itt a klubnál, kupadöntőt játszani nagyszerű lenne.

Úgy gondolom, nagyon jó játékosaink vannak jelenleg, fejben és fizikálisan is képesnek érzem a csapatot igazán jó szereplésre, jól összerakott csapat a mostani FKC is. Minden poszton erősek vagyunk, ha tudunk csapatként játszani, és nem engedünk meg magunknak olyan hibákat, mint Veszprémben vagy a Vác ellen itthon, és nem engedjük, hogy lehúzzon bennünket egy-egy rosszabb teljesítmény, akkor menni fog a dolog!“

Kiss Évivel most már közel fél éve vagytok társak a kapusposzton. Milyen köztetek a kapcsolat, és mennyit tudtok tanulni egymástól?

„Nagyon sokat! Évike teljesen higgadt sportoló, és nagyon kevesen vannak, akik ne tudnának vele jól együttműködni! Csupaszív, segítőkész ember, a pályán és pályán kívül is nagyon jól kijövünk egymással. Teljesen jó az összhang közöttünk, ahogy [Győrffy] Szandra is nagyon jól beilleszkedett!“

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2020. július
HKSzeCsPSzoV
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP