„Több lehetett volna ebben a mérkőzésben“ 2013.11.25.


A fenti szavakkal kezdte Tilinger Tamara az FTC Rail Cargo Hungaria elleni meccs értékelését, és a bajnoki szezon első felének záró mérkőzése után ez a hiányérzet jellemezte a Fehérvár KC többi játékosának is a hangulatát. A nyolc gólt szerző Pumi és csapattársai – a világbajnokságra készülő Kiss Évát és Nuria Benzalt kivéve – egy hét aktív pihenőt kaptak, melyet követően megkezdik a felkészülést a tavaszi idényre.

„Több lehetett volna ebben a mérkőzésben, de sajnos a helyzetkihasználásunk nem volt az igazi, és ezt a Fradi kegyetlenül megbüntette a gyors indításaival. Ez jelentette a hat gól különbséget. Mindenkiben van egy kis izgatottság, amikor ilyen rangos, tv-s meccsen játszunk. Az elején kicsit beragadtunk, de nem adtuk fel, végig próbáltunk felzárkózni, kisebb-nagyobb sikerrel. Ha jobban odafigyelünk, talán kevesebb is lehetett volna a különbség; sajnálom, hogy kikaptunk, mert úgy éreztük, most elkaphatjuk a Fradit, és erre is készültünk.“

A bajnokság alapszakaszának feléhez értünk, hogyan értékeled az elmúlt 11 fordulót?

„Ötödik helyen állunk, hullámzó a teljesítményünk, nyertünk nehéz idegenbeli meccseket, de sajnos kikaptunk váratlanul itthon is. Most ezt a kis szünetet felhasználjuk, és a folytatásban mindent megteszünk, hogy elérjük célunkat, a négybe kerülést.“

Miként alakul a világbajnoki szünet Számotokra?

„Egy hét pihenő következik, de erre is kapott mindenki egyéni edzésprogramot!“

A vb meccseit mennyire követed majd figyelemmel, és mit vársz tőlük?

„Ez nagyon jó kis program lesz nekünk is, ilyenkor összejövünk, és együtt nézzük a meccseket, megbeszéljük a látottakat és persze szurkolunk a magyar csapatnak. Nehéz előre megtippelni mi lesz a vége, először a csoportmeccseken kell túl lenni, utána aztán bármi megtörténhet. A végső győztesnek Norvégiát tippelem.“

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP