OSB: Virincsik Anasztázia értékelése 2013.12.15.


Az Országos Serdülő Bajnokság „A“ jelű csoportjában, hat fordulóval az alapszakasz vége előtt a Fehérvár KC I. a második, míg a Fehérvár KC II. a kilencedik helyen áll. Az első csapat edzője, Virincsik Anasztázia tekintett vissza a bajnoki szezon első felére.

„Tizenkét mérkőzésen tíz győzelemmel, egy vereséggel és egy döntetlennel a második helyen állunk a tabellán. Nagy dicséret illeti a keret tagjait, hiszen ezt az eredményt úgy produkálták, hogy három kezdőjátékosunkra már a bajnokság elejétől nem számíthattunk súlyos sérülésük miatt, és az utolsó két mérkőzésünkön is gyik átlövőnk és kapusunk nélkül kellett játszanunk. A csapat erejét és egységét jelzi, hogy mindezek ellenére nem roppantak össze, hanem az addig kevesebbet játszók odatették magukat, és bizonyították, hogy rájuk is lehet számítani. Nem azzal foglalkoztunk, hogy mi lenne, ha itt lettek volna a sérültek, hanem mentünk tovább, és úgy álltunk oda a soronkövetkező mérkőzéshez, hogy meg tudjuk csinálni!

A bajnokságban négy-öt olyan csapat van, akikkel jó mérkőzéseket tudtunk játszani, a többiek valamivel gyengébb játékerőt képviselnek. Győr mindkét csapata nagyon jó, az ETO magasan kiemelkedik a mezőnyből mind fizikálisan mind gyorsaságban, míg a VKLSE Győr nagyon tehetséges fiatal társaság, akik szinte hétről hétre fejlődnek, és akikkel a véghajrában nagy versenyben leszünk, hogy ki végez előrébb.

Az eddigi mumus Szombathely csapatát végre sikerült legyőznünk, ami komoly áttörésnek számít sok lány életében, hiszen még egyszer sem tudtunk nyerni ellenük az elmúlt öt évben. Az ő keretük alaposan meggyengült, hiszen többen az Nemzeti Akadémiában folytatták a pályafutásukat, de az ellenük aratott győzelem így is értékes.

A mi csapatunkra jellemző, hogy egységes, homogén alakulat, akik évek óta együtt edzenek és játszanak. Az idei évben nagyon jól sikerült alapozást tudtunk elvégezni, ami nem volt könnyű, de a lányok nagyon együttműködőek voltak, valamint fontos megemlíteni azt a lehetőséget, hogy a heti öt edzésből négyszer a csarnokban tudunk edzeni. Többen a keretből a Serdülő II csapatunkban játszanak, és hétről hétre igazolják tehetségüket. Szinte napi szinten érezhető a feljődésük a fizikai felkészülésben és a taktikai repertoár színesítésében, valamint a sportosztálynak köszönhetően a reggeli egyéni képzések is nagyon jól szolgálják mindezt. Természetesen a fejlődéshez elengedhetetlen a lányok megfelelő mentális hozzáállása is.

A nyári felkészülési meccsekek és a bajnokikat is figyelembe véve csak egy vereséget szenvedtünk, és azon fogunk dolgozni a továbbiakban, hogy ezt a tendenciát folytassuk. Többen már az ifi mérkőzéseken is bizonyították, hogy tehetségükkel és szorgalmukkal, a sporthoz való alázatukkal ott lehetnek a legjobbak között. Remélem, pár éven belül sokat fogunk hallani róluk!“

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP