„A két pont megszerzése mindig nagy dolog“ 2014.01.21.


Szerdán 20 órakor – azaz az eredeti időpontnál két órával később – kezdődik a Fejér megyei rangadó dunaújvárosi felvonása. A Fehérvár KC az ősszel váratlan vereséget szenvedett hazai pályán a Kohásszal szemben, és az a mérkőzés a továbbiakban is rányomta bélyegét a két csapat szereplésére, hiszen a Dunaújváros a negyedik, az FKC a hetedik helyről vág neki az összecsapásnak.

Január 22. (szerda), 20:00
NBI, 16. forduló:
Dunaújvárosi Kohász – Fehérvár KC
Dunaújváros (Eszperantó út 4.)
Játékvezetők: Andorka Miklós, Hucker Róbert

16:00: Ifjúsági mérkőzés
18:00: Junior mérkőzés


Közvetítések:

Szerda, 19:45: Sportklub (élő közvetítés)
Szerda, 20:00: www.onlajnok.com (Live Ticker – szöveges közvetítés)
Csütörtök, 20:20: Fehérvár TV (felvételről)


Hajduch Csenge, a Fehérvár KC jobbátlövője:

Szombaton az MTK ellen sikerült megszereznetek a naptári év első győzelmét. Mennyire kellett már a siker a lelketeknek?

„Végre megtört a jég, nagyon jó érzés volt újra mérkőzést nyerni! Emellett az is jó volt, hogy tudtunk gyakorolni, és koncentráltak maradtunk, végig tudtuk vinni terveinket. Az volt a fő célunk, hogy hatvan percen keresztül koncentráljunk, és ezt elég jól tudtuk teljesíteni. Minden sikernek örülni kell, a két pont megszerzése mindig nagy dolog, bárki is az ellenfél. A hosszabb nyeretlenségi széria miatt mindenkiben volt már egy kis feszültség, de bízunk benne, hogy ezzel a győzelemmel beindul a szekér!“

Szép átlövésgólokkal örvendeztetted meg a közönséget!

„Nagyon jól megtaláltam a helyem, úgy érzem, egyre jobban kezdek belelendülni. Remélem, ez így fog folytatódni a következő meccseken, sőt tovább is fejlődik a játékom.“

Szerdán, tv-s meccsen játszotok Újvárosban, ráadásul kissé szokatlan időpontban…

„Szeretnénk győzni! A hazai csapatot jobban nyomasztja a tét, nekünk felszabadultan és koncentráltan kell játszanunk, és akkor bármi sikerülhet. A tv-s mérkőzéseknek mindig más a hangulata, kicsit felspannolja az embert, így minden adott, hogy jó meccset játsszunk a Kohásszal. A késői kezdés biztosan valamelyest furcsa lesz, de profi sportolóként ezt ki kell zárnunk, nekünk az a feladatunk, hogy abban a hatvan percben, amíg megy a meccs, 100%-ot nyújtsunk – mindegy, hogy délben vagy este nyolckor kell játszanunk.“

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP