Még csak félig van tele a pohár 2014.02.04.


Fehérvári oldalon a nyolcgólos vezetés elolvadása, a váciakban a gyenge első húsz perc, illetve mindkét részről a kihagyott ziccerek miatt maradhatott hiányérzet a Fehérvár KC háromgólos győzelmével zárult EHF-kupamérkőzés után. Pål Oldrup Jensent, az FKC vezetőedzőjét arról kérdeztük, hogy a párharc első hatvan perce alapján félig telinek vagy üresnek látja a poharat a továbbjutást illetően.

„A Vác elleni EHF-kupa párharc félidejénél tartunk csak, melynek megnyerésére minden lehetőségünk meg is van. Most arra összpontosítunk, hogy jó mérkőzést játszunk Vácon, és ha így teszünk, akkor összesítésben nekünk kedvezhet majd az eredmény. A helyzetet úgy jellemezném, hogy a pohár még csak félig van tele.“

A Vácot mindössze tizenkét akciógólon tudtuk tartani, ami újabb jele annak, hogy az utóbbi mérkőzéseken előrelépés látható a csapat játékában. Hogyan lehet ezt a tendenciát folytatni?

„Az első mérkőzésen mutatott nagyszerű védőmunkánkat akkor tudjuk megismételni, ha minden nap, minden edzésen és természetesen a meccsen is koncentráltak maradunk, és ilyen keményen dolgozunk tovább. Mindezeken túl a játékosainknak sérülésmentesnek kell maradniuk.“


Is the glass half full or half empty after this game?

„We are just at half-time against Vác in the EHF Cup. We have all the possibilities to win it and now our focus will be on making a good match in Vác. If we do so, I think the result in the end can be in our favor. In your terms, I would say that the glass is just half full yet.“

Keeping Vác at 12 field-goals only was another sign of the improvement we have been making recently. How can we let this tendency to continue?

„We can repeat the great defense performance we have shown in the first game by staying focused and hard working everyday in every training and in the match of course. We also need to keep our players free of injuries.“

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. március
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP