„Jönni fognak még a két pontok!“ 2014.02.16.


Egyre erősebb teljesítményt nyújt az elmúlt mérkőzéseken Kazai Anita, aki a Veszprém Barabás ellen 27-21-re megnyert bajnokin ötször talált be a vendégek kapujába, emellett a Fehérvár KC védekezésének is fontos láncszeme volt. Csibe a pénteki meccs lefújása után osztotta meg velünk gondolatait.

„Nem gondoltam volna, hogy ennyire el tudunk majd lépni, azt viszont annál inkább vártam, hogy a Veszprém ennek ellenére végig nagyon szívós ellenfél lesz. Volt már nekik olyan meccsük, amin a végjátékban nagyobb hátrányt dolgoztak le, de hál'Istennek, most azért nem lett annyira veszélyes a helyzet.“

Talán tartani lehetett attól, hogy a múltheti remek EHF-siker után kicsit tompábban kezdtek, ám egyáltalán nem volt ilyenről szó. Minek volt köszönhető a kiváló kezdés?

„Egész héten erre készített fel minket Kicsi [Siti Bea] és Pål [Oldrup Jensen], hogy ne legyünk túl elégedettek. Örülhetünk és boldogak lehetünk az EHF-továbbjutás miatt, viszont ne legyünk elégedettek olyan szinten, hogy az a bajnoki szereplésünkre is negatív hatással lehessen. Ez jól sikerült, ugyanúgy pörögtünk, mint az elmúlt két meccsen.“

Mi volt a legjobb a mai teljesítményben?

„A védekezés az utolsó három meccsen egyaránt összeállt, jó számban faultolunk, és állítjuk meg az ellenfél támadásait. A szilárd védelem mögött [Kiss] Évike remek formában véd.“

A második félidőben a fáradtság számlájára lehet írni azt, hogy feljött négy gólra is a Veszprém?

„Valamilyen szinten el is fáradhattunk, mert nagyon nagy tempót diktáltunk az elejétől mind támadásban, mind védekezésben, de még inkább az okozta, hogy kicsit kapkodni kezdtünk, túlságosan akartunk könnyű gólokat lőni, ami egy-két eladott labdához vezetett, ők pedig megbüntették a hibákat.“

Három forduló van a rájátszásból, mit vársz a tavaszi folytatásra?

„Ha a mostani formánkat hoztuk volna már korábban, akkor rég nem itt tartanánk. Most érzem azt, hogy úgy játszik a csapat, ahogy eddig is kellett volna, és amire képes. Azt gondolom, nem vagyunk reménytelenek, és ezt a teljesítményt nyújtva jönni fognak még a két pontok!“

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2023. augusztus
HKSzeCsPSzoV
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP