Kolozsvárott, a diadalban bízva 2014.02.28.


Szombaton, magyar idő szerint 15:30-kor lép pályára együttesünk Kolozsváron, a 165-szörös román válogatott kosárlabdázóról, Horia Demianról elnevezett sportcsarnokban. Az összecsapást otthon a Digi Sport2 tévécsatorna, valamint a fehérvári Vörösmarty Rádió élőben közvetíti.

Az FKC busza csütörtökön, helyi idő szerint este tízkor érkezett a közel félmilliós lélekszámú, erdélyi nagyvárosba. A vacsora után a hölgyek nyugovóra tértek, a pénteki napot reggeli, majd könnyű, negyedórás séta indította. A Szamos partján, a belvárostól két és fél kilométerre található hotel környezetében, a folyóparton maradtak a lányok, komoly gyalogtúrát nem tettek. A késő délelőtti órákban bő egyórás, taktikai értekezlettel egybekötött videózás szerepelt a programban, Pål Oldrup Jensen vezetőedző dirigenciája mellett az Universitatea Jolidon Cluj két hazai bajnokiját, valamint egy nemzetközi, felkészülési összecsapás felvételét tekintették meg a fehérváriak.

Az együttes kora délután gyakorolt a másnapi meccs színhelyén, az élvonalban szereplő helyi, női kosarasok tréningjét követően léphettek pályára Siti Eszterék. Amíg a játékosok bemelegítettek, izmaikat nyújtották, a másodedző, Siti Bea az idő közben a csarnok tetejére csörlőzött kosárpalánkon található gyűrűt próbálta eltalálni kézilabdával, mérsékelt sikerrel. Akadt néhány bíztató kísérlete, de kosarat nem szerzett. „Ti is megpróbálhatjátok, nem annyira egyszerű…” – közölte, amikor játékosai megjegyzést tettek a produkciójára. Akadt még néhány vállalkozó, ám ezen a délutánon senki sem járt sikerrel. Ez persze nem jelentett tragédiát, mivel az FKC nem kosárlabdában, hanem egy másik labdajátékban, kézilabdában érdekelt, a kapura játszott sportágban kell szombaton bizonyítaniuk a fehérvári hölgykoszorú tagjainak.

A vendéglátó klub elnöke, a mindössze 30 esztendős – néhány játékos idősebb az egyesület első emberénél – Cosmin Salajan szerint a továbbjutásra mindkét gárdának ugyanannyi esélye van: „Szerintem 50-50%, a gárdák hasonló játékerőt képviselnek“ – közölte a prezident, aki amúgy Románia legfiatalabb sportdirektora, immár öt éve igazgatja az egyesületet. Sportvezetői korszakának első időszakban a bennmaradás volt a céljuk, ám az utóbbi időben élcsapattá, tartósan a nemzetközi porondon érdekelt együttessé fejlődött az U Jolidon Cluj.

A fehérvári játékosok érthetően bíznak a továbbjutásban. A jobbszélső, Azari Fruzsina szerint a cél egyértelműen a négy közé jutás. „Mivel ellenfelünk jó csapat, nyilvávalóan nehéz dolgunk lesz, főleg az első összecsapás lesz kőkemény. Azonban úgy gondolom, komoly esélyünk van a továbbjutásra.”

A beállós, Mayer Szabina szerint a Jolidon együttesének nincs gyenge pontja, minden poszton komoly játékerőt képviselő kézilabdázóval rendelkeznek. „Ellenfelünk komoly csapat, különben nem jutottak volna a legjobb nyolc közé az EHF-kupa idei kiírásában. Azonban a mi keretünket erősebbnek érzem, úgy gondolom, ezt érvényre is juttatjuk a szombati, erdélyi, valamint a jövő vasárnapi, hazai találkozón. Nagyon csalódott lennék, ha nem mi lépnénk tovább.“

Az FKC másodedzője, Siti Bea nem akart tippelésbe bonyolódni, annyit azonban elárult: a kolozsvári egyetemisták együttesében a kapus, az irányító, a beállós és a jobbátlövő rendelkezik átlagon felüli képességekkel, ők számítanak a csapat húzóembereinek.

Az első derbire a hírek szerint 25 szurkoló látogat el Fehérvárról, tehát a koronázó városból Mátyás király szülővárosába. Reményeink szerint, teli torokból bíztatják majd a kedvenceket.

Horog László
Fotó: Horog László és Kaiser Tamás


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. február
HKSzeCsPSzoV
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 1 2 3
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP