EHF: Edzői vélemények 2014.03.03.


A kolozsvári mérkőzést követően érthetően felszabadultan és örömmel nyilatkozott a Fehérvár KC norvég szakvezetője, Pål Oldrup Jensen; az U Jolidon Cluj román vezetőedzője, Pasca Horatiu a súlyos vereség ellenére higgadtan és nagyon sportszerűen értékelte a mögöttük hagyott hatvan percet.

Az FKC mindössze az első két percben nem vezetett – a házigazdák a szélső, Florea révén köszöntek be először –, majd egy 6-0-ás sorozattal átvettük az irányatást, és a folytatásban végig nálunk maradt az előny. A 28-21-es sikernek köszönhetően magabiztosan várhatjuk a március 9-én, 16 órakor kezdődő, fehérvári visszavágót az EHF-kupa negyeddöntőjében.

Pål Oldrup Jensen: „Nagyon jól játszottunk, végig irányítottuk a találkozót, megérdemelt diadalt arattunk. Részletesen kielemeztük az ellenfél játékát, három találkozójuk felvételét sikerült megszereznünk, ezekből elegendő információt gyűjtöttünk. A kezdés előtt is mondtam, két összecsapáson vélhetően kivívjuk a továbbjutást, sőt, a kolozsvári sikert sem tartottam kizártnak, ám arra nem gondoltam, hogy ennyire magabiztosan, hétgólos különbséggel nyerünk. A lányok betartották a taktikai utasításokat, egységesek voltunk, és végig koncentráltunk, ennek köszönhetjük a sikert. Nem dőlhetünk hátra, nem könnyelműsködhetünk, hiszen még nem jutottunk tovább, de joggal lehetünk optimisták a továbbjutást illetően.“

Pasca Horatiu: „A mérkőzést megelőzően ötven-ötven százalék esélyt adtam a továbbjutásra. A gólkülönbség szerintem kicsit túlzó, hétgólos differencia talán nincs a két csapat között, ám azt el kell ismernem, hogy a fehérváriak ezúttal jobbak voltak, győzelmük teljesen megérdemelt. A kapusuk elképesztően teljesített! Míg az FKC kapuját a magyar válogatott játékosa védte, nálunk egy 19 éves, rutintalan lány állt a háló előtt. Bár a visszavágón is mindent megteszünk – itthon is harcoltunk, nem adtuk fel egyetlen pillanatra sem –, az elődöntőbe jutás kérdése alighanem eldőlt. Nagyon jó csapattól kaptunk ki, ha a székesfehérváriak így folytatják, akár a kupát is megnyerhetik. Szimpatikus gárdát ismertem meg az ellenfélben, őszintén kívánom, jussanak minél messzebb az idei kiírásban.“

Horog László
Fotó: Horváth Gyula


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. március
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP