A labda kifelé pattant… 2014.03.13.


Az alapszakasz utolsó mérkőzésén a Fehérvár KC az FTC-Rail Cargo Hungaria otthonába látogatott, ahol egyetlen góllal maradt le a pontszerzésről, és ezzel együtt az ötödik helyről. A 27-26-ra elveszített meccs így is a fehérvári klub történetének legjobb bajnoki eredménye a Népligetben, hiszen az FKC korábban csak két (2009/2010-es idényben), illetve három gólra (három alkalommal is) tudta megközelíteni a házigazda Ferencvárost.

A hazaiak a 20. percben még három góllal vezettek (11-8), de a szünet előtt az FKC Hajduch Csenge góljával átvette a vezetést (12-13), majd Kovacsicz Mónika állította be a félidő végeredményét (13-13).

A második játékrész elején úgy tűnt, a fehérváriak nem tudnak lépést tartani az FTC-vel, és Kiss Éva bravúrjai ellenére is folyamatosan nőtt a hazaiak előnye. A meccs vége előtt öt és fél perccel 27-22 volt az állás, de ezt követően a Fradi már nem tudta bevenni Kiss kapuját, míg az FKC-ból Herr Anita kétszer, Tilinger Tamara és Kazai Anita egyszer-egyszer betalált (27-26).

Az utolsó percben aztán a fehérváriak centiméterekkel maradtak le a számukra oly fontos bajnoki pontról: ők támadtak, és pár másodperccel a meccs vége előtt Nuria Benzal talpról előtte a labdát, mely a balra mozduló Elena Abramovich által üresen maradt jobb oldalon, a kapufáról kifelé pattant…    

NBI, 22. forduló
FTC-Rail Cargo Hungaria – Fehérvár KC 27-26 (13-13) 
Budapest, 500 néző
Vezette: Baranyi Antal és Szloska Krisztián
 
FTC: Szikora, Abramovich (kapus), Szamoránsky 8, Tomori 6 (1), Kovacsicz 3, Pena 3 (2), Steinbach 3, Szucsánszki 2, Cifra 1, Szarka 1, Szekerczés, Vérten, Zácsik. Vezetőedző: Elek Gábor.

FKC: Kiss (kapus), Tilinger 7, Herr 4 (1), Siti E. 4, Hajduch 3, Kazai 3, Mayer 2, Azari 1, Horváth B. 1, Vaszari 1, Benzal, Emberovics, Vezetőedző: Pål Oldrup Jensen.

Kiállítások: 4 perc; 6 perc
Hétméteresek: 3/6 (Tomori, Pena és Szucsánszki hagyott ki egyet-egyet); 1/1

Az eredmény alakulása: 5. perc: 3-2, 10. perc: 5-4, 15. perc: 8-6, 20. perc: 11-9, 25. perc: 12-11; 35. perc: 17-14, 40. perc: 19-17, 45. perc: 21-19, 50. perc: 24-20, 55. perc: 27-23.

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2023. július
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP