„Áttörtünk egy mentális gátat“ 2014.03.13.


Ahhoz, hogy a Fehérvár KC ne a hetedik, hanem az ötödik helyen végezzen az alapszakaszban, olyan bravúrt kellett volna végrehajtania, amire korábban sohasem volt képes: bajnoki meccsen pontot szerezni az FTC-Rail Cargo Hungaria otthonában. Bár ez a fontos pont, hacsak pár centiméteren is múlott, de nem lett meg, Pål Oldrup Jensen kizárólag dicsérő szavakkal illette játékosait.

„Nagyon elégedett voltam ma a csapatunk teljesítményével, mert végig azt éreztem, hogy egy pillanatig sem adtuk fel a meccset, fegyelmezetten, csapatként játszva késztettük küzdelemre a Fradit.

A mérkőzés után azt mondtam a lányoknak, hogy büszke vagyok rájuk, és a vereség ellenére is emelt fővel jöhettek le a pályáról. Áttörtek egy mentális gátat azzal, hogy egy igazi topcsapat ellen három-négy gólos hátrányban, még öt perccel a meccs vége előtt mínusz ötnél is tartásuk volt, hittek a pontszerzésben, és bebizonyították maguknak, hogy semmi sem lehetetlen, ha csapatként és a tudásukba vetett hittel kézilabdáznak.

Biztos, hogy nem minden meccsen sikerül megszorítanunk a Fradit a saját otthonában, de mától elhihetjük, hogy képesek vagyunk rá. Erre kell építenünk a szezon hátralévő részében ránk váró meccseken, így például egy hét múlva a Győr ellen a Magyar Kupában vagy az Esbjerg elleni EHF-kupamérkőzéseken is.

Nuriától [Nuria Benzaltól] azt kértem, hogy ebből a meccsből a jó dolgokra gondoljon vissza, arra, hogy az utolsó percekben a játékával segített a csapatnak visszajönnie a mérkőzésbe, és hogy a végén is mindent jól csinált, jókor jó helyre lőtte a labdát, nagyon kicsi hiányzott ahhoz, hogy fontos gólt szerezzen.“

fkc.hu
Fotó: Horváth Gyula


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2023. május
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP