„Az ilyen kemény mérkőzések készítenek fel bennünket“ 2014.03.21.


A Fehérvár KC a múlt héten csaknem pontot hozott a Fradi otthonából, szerdán pedig a Magyar Kupában háromnegyed órán át egyenrangú ellenfele volt a Győri Audi ETO-nak. A két mérkőzés egyik legjobbját, Kiss Évát faggattuk arról, hogy milyen érzés topcsapatok ellen ilyen jól helytállni. Az MK-negyeddöntő előtt a „2013 legjobb kapusa“ címmel kitűntetett hálóőr a közelgő válogatott hétről is szót ejtett.

„Nagyon jó érzés, és ez is volt a célunk, mert az ilyen kemény mérkőzések készítenek fel bennünket az EHF-kupára, ahol szintén nehéz ellenfelek várnak ránk. A Fradi ellen nem voltam teljesen elégedett, mert pontot érdemeltünk volna, de egy szerencsétlen kapufának köszönhetően ez mégsem jött össze. Az viszont, hogy jól és szoros meccset játszottunk, mindenképp a mi fejlődésünket mutatja.“

A Győr ellen sem [Emberovics] Míra, sem [Mayer] Szabi nem játszhatott, ilyenkor mennyi plusz kell a többiektől?

„Mindenki igyekezett hozzátenni a maga részét, hogy a sérülteket pótolni tudjuk; úgy érzem, ez jól is sikerült. Úgy álltunk hozzá a meccshez, hogy nem ijedtünk meg a feladattól.“

Válogatott társaid és külföldi klasszisok sora ellen játszottatok, minek volt köszönhető, hogy ilyen feltűnően jó arányban védted lövéseiket?

„Úgy érzem, az utóbbi hetekben elég egyenletes teljesítményt tudok nyújtani, aminek nagyon örülök, és remélem, tudom is ezt a szintet tartani. Természetesen ilyenkor, amikor ennyire jó csapat az ellenfél, nehezebb a kapusok dolga, mert a technikás, nagyon képzett játékosok lövéseit nehezebb hárítani, de minden ellenfél ellen ugyanolyan alaposan fel kell készülnünk.“

A bajnokságból hat meccs maradt hátra, és még remélhetőleg négy meccs vár rátok a nemzetközi porondon is. Milyen reményekkel tekintesz a tavaszi idény most következő időszakára?

„A legjobb az lenne, ha minden meccsünket megnyernénk! Keményen dolgozunk és készülünk, hogy ezt meg is valósíthassuk.“

A többiekre egy rövidke szünet vár, viszont Te a válogatotthoz utazol, ahol az új kapitánnyal először fogtok meccseket játszani.

„Sosem dolgoztam még együtt Németh Andrással, várom, hogy milyen lesz. A horvátországi tornától azt remélem, hogy tornagyőzelemmel tudunk majd hazatérni. Ellenfeleink a horvát A és B válogatott, valamint Tunézia lesznek. Több új ember van most a keretünkben, meglátjuk, hogy állunk össze, és mire leszünk képesek.“

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2023. június
HKSzeCsPSzoV
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP