„Nagyon szeretnénk döntőt játszani!“ 2014.04.02.


A Fehérvár KC egész csapatáról elmondható, hogy a Vác ellen megnyert bajnoki mérkőzésből megfelelő önbizalmat tankolhatott a szombati EHF-kupa elődöntőre. Különösen igaz ez Herr Anitára, aki hét kapuralövésből hét gólt szerzett a rájátszás nyitányán, így az FKC legeredményesebb játékosának bizonyult két nappal azelőtt, hogy a csapat útra kel Dániába…

„Nem gondoltuk, hogy ilyen fölényes győzelmet aratunk, nagyon szoros és izgalmas mérkőzésre számítottunk. Két hétig nem volt mérkőzésünk, ez kicsit látszott is mindkét csapaton. Az első félidő 20. percéig kiélezett volt a küzdelem, de aztán rátaláltunk a játékainkra, és így nagyobb előnyt tudtunk szerezni.“

A második félidőben már szinte minden bejött Nektek…

„Nagyon jól éreztük magunkat, egymásért küzdöttünk, örültünk a góloknak, a jó megoldásoknak. Nagyon egységesek vagyunk, és így dolgozunk tovább, mert jönnek az újabb fontos kihívások.“

A vége felé minden benevezett játékos pályára került, jól jött ez a kis pihenés a dániai meccs előtt?

„Ez mindig jó dolog, ha a kevesebbet játszó fiatalok is bekerülnek a csapatba. Nagyon örültünk, főleg mert gólokat is tudtak szerezni.“

Mit jelent számodra az, hogy az EHF-kupa négy legjobb csapata között vagytok?

Mind a klub szempontjából, mind a játékosoknak nagy plusz, ha a nemzetközi kupában a legvégéig versenyben vagyunk. Innen nincsen visszaút, dolgozunk, csináljuk tovább, mert nagyon szeretnénk döntőt játszani!“

Mit várhatunk az Esbjerg ellen?

„Eddig a Vácra koncentráltunk, de holnaptól [szerdától] már az Esbjergre készülve videózunk és edzünk, csütörtökön pedig utazunk Dániába. Játszottam már korábban dán csapat ellen, BL-ben a Győrrel, de ez már régen volt. Annyi biztos, hogy nagyon sok futás jellemzi a játékukat.“

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2020. augusztus
HKSzeCsPSzoV
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP