Kilenc év után távozik… 2014.06.30.


Nagy Beatrix balszélsőből lett edző. Debrecenből került Fehérvárra 16 évesen, négy évvel később szakított a kézilabdával, és edzősködni kezdett. A nemrég zárult szezonban két együttest irányított, az U8-as és az U11-es korosztályt.

„Korán búcsúztam azt élsporttól. Sok sérüléssel küzdöttem, kezdődött a bokámmal, abból felépültem, egy hónappal később pedig eltört a kézfejem, amikor visszatértem, kölcsönben a spanyol másodosztályba szerződtem, Granadában, a Club Balonmano Sierra Nevadában szerepeltem. Fél év után, a klub anyagi gondjai miatt hazatértem, s a Fehérvár utánpótlásában kezdtem dolgozni. Mindig a kicsikkel foglalkoztam, az óvodásoktól kezdve, a serdülőkig bezárólag, minden korosztályt irányítottam. A legutóbbi idényben a 12 és a 8 éven aluliak együttesét.

Az U8-as gárda az Erima Gyerekbajnokságban szerepelt, az új szabály szerint a meccseken nem számoljuk a gólokat, nincs győztes és vesztes, amelynek célja, hogy a kicsik önfeledten játszanak, eredménykényszer nélkül. Az ötlet nem rossz, az edző sem megy el rossz irányba, ugyanis korábban a tréner érthetően nyerni akart, csak az ügyesebbeket játszatta, ezúttal mindenkinek lehetőséget ad, jobban forgatja a csapatot.

Tornákon is részt vettünk, amelyeket különböző városok, egyesületek szerveztek – itt már számolták a gólokat –, ezeken szép eredményeket értünk el, mindig dobogósok lettünk. A szeptemberi, általunk rendezett Süni Kupán elsők lettünk, az októberi, dunaújvárosi Üstökös Kupán szintén győztünk, a novemberi végi, szombathelyi, Studentconfort Kupán második helyen zártunk. A tavasszal pedig kezdődtek az Erima Gyerekbajnokság küzdelmei, játszottunk Tatabányán, Dunaújvárosban és mi is rendeztünk fordulót.

Az U12-es csapat az Üstökös Kupán bronzérmes lett Dunaújvárosban, Hódmezővásárhelyen, a Török Ferenc Utánpótlás Tornán ezüstöt szerzett, a debreceni Főnix Kupán pedig a második hely jutott nekik. Legutóbb, a keceli Pünkösd Kupán szerepeltek a legjobban, a tízcsapatos rendezvényen mindenkit maguk mögé utasítottak.

A csapat a szezonban a Magyar Kézilabda Szövetség és a Pest Megyei Kézilabda Szövetség által szervezett, Játssz szívvel elnevezésű, tízfordulós bajnokságban vett részt, ahol aranyérmet szerzett. A korábbi években erősebb volt a bajnokság, komolyabb meccseket vívtunk, az idei, kevésbé rangos pontvadászat annak köszönhető, hogy megváltoztatták a versenykiírást. Korábban felmenő rendszerben zajlottak a küzdelmek, indult a megyei szintű küzdelmekkel, következett a régiós seregszemle, országos elődöntő, végül országos döntő. Most bajnoki rendszerben mérkőztünk, több mérkőzést vívtunk, amiben egy dolog feltétlenül jó volt: azok a gyerekek, akik eddig háttérbe szorultak, ezúttal gyakran pályára léphettek, fejlődhettek. Amúgy sok értelmét nem láttam a változtatásnak. Összességében elégedett vagyok a két együttesem teljesítményével.“

Nagy Beatrix rövidesen búcsúzik az FKC-tól, új kihívások elé néz, Norvégiában vállal edzői munkát, a Flint Tonsberg együttesének U13-as csapatát irányítja a 2014-15-ös idényben. Augusztusban kezdi a felkészülést új klubjánál.

„Egyrészt örülök az új, skandináv lehetőségnek, másrészt kicsit fájó szívvel távozom, ugyanis két olyan korosztályt hagyok itt, amellyel öröm volt dolgozni. Főleg a 12 éven aluliak gárdáját sajnálom, ugyanis velük négy éven dolgoztam. Jó csapat, jó szellemű, jó eszű gyerekek, kiváló képességekkel, minden edző álma egy ilyen együttes.”

Horog László


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. március
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP