A serdülők szakvezetője 2014.07.03.


Virincsik Anasztázia tizenegy éve dolgozik az FKC utánpótlásában. Huszonegyszer szerepelt a válogatottban, Európa-bajnokságon egyszer, 1996-ban jutott szóhoz. Kiskunhalason kezdett kézilabdázni, az élvonalban Szegeden mutatkozott be 1988-ban, majd Debrecenbe igazolt. A DVSC együttesével kétszeres EHF-kupa győztes, 1998-ban szerződött Fehérvárra, játékos pályafutását itt fejezte be, majd vezetőként és edzőként látott munkához.

„Átlövőként kezdtem, aztán irányító lettem, ebben a pozícióban szerepeltem az élvonalban. Arra büszke vagyok, hogy mindhárom NB I-es csapatomnál kezdőként, meghatározó játékosként számítottak rám. Nekem a sport, a kézilabda kitörési pontot jelentett, elvált, nem túl jómódú szülők gyerekeként ez jelentette számomra az érvényesülési lehetőséget. Korosztályos válogatott nem voltam, 19 évesen szerepeltem először az élvonalban, a Szegedi Textil együttesében, 21 évesen kaptam az első meghívót a B-válogatottba. Kimondottan jó csapatunk volt, az A-válogatottban rendszeresen szóhoz jutott Utasi Ágota, Gát Klára, Szabó Melinda és Hang Györgyi. A Magyar Kupában, illetve akkoriban még – utoljára – a Magyar Népköztársasági Kupában bronzérmesek lettünk a Vasas és a DVSC mögött, a bajnokságban pedig rendszeresen bronzérmes és 4. pozícióban helyezkedtünk.

Hívott a Debrecen, amely akkoriban többször vívott nemzetközi kupadöntőt, a KEK-ben és az EHF-ben, s azokat mindig elbukta. Az első invitálásra még nemet mondtam, aztán másodszorra igent. Jó döntésnek bizonyult, hiszen pályafutásom legjobb, legeredményesebb négy évét a cívisvárosban töltöttem. Kétszer bizonyultunk a legjobbnak az EHF-kupában, valamint az Európai Szuperkupában a második helyen zártunk, a Rosztovban rendezett tornán a KEK-győztes Dunaferr csapatával, továbbá a házigazda oroszokkal és a Hypóval találkoztunk. A magyar bajnokságban rendszeresen ezüstérmes pozícióban zártunk az FTC mögött, a Németh András dirigálta zöld-fehérek akkoriban egyeduralkodók voltak itthon, rendkívül erős együttessel rendelkeztek. Persze, mi sem voltunk gyengék, Köstner Vilmos volt az edző, a csapatban Csapó Erika, Jeddi Mária, Horváth Ildikó vitte a prímet, valamint volt két, elképesztően jó kapusunk, Irina Szamozvanova és Szopóczy Brigitta.

Hívott a Vasas és az akkoriban Cerbona névre hallgató fehérvári klub, 1998-ban a váltás mellett döntöttem. Minden jel arra mutatott, nagy csapatot építenek, a korszak legnagyobb hazai játékosa, Németh Helga is ide tartott, továbbá a sokszoros gólkirálynő, Mátyás Auguszta és a válogatott kerettag kapus, Vas Annamária is. A legjobb eredményünk 4. hely volt a bajnokságban. 2003-ban határoztam úgy, hogy játékosként már nem lépek pályára – amiben az akkori trénernek, Szabó Edinának is volt szerepe, tulajdonképpen közös döntés volt -, a felnőtt csapatnál, valamint az utánpótlás együtteseknél lettem technikai vezető, továbbá edzősködni kezdtem a serdülőknél.

Így utólag, hálás vagyok Edinának, hogy szorgalmazta a búcsúmat sportolóként, ugyanis időben „kikerültem” a hétköznapi életbe. Míg játékosként mondhatni, burokban éltem, a játékoskarrier végeztével új kihívások vártak rám, nem csak magamra kellett ügyelnem, mások dolgaiért is felelősséget kellett vállalnom, illetve kell a mai napig is.“

A technikai vezetői munka mellett az edzősködést is rendkívül komolyan veszi. Még kézilabdázott a Hajdúságban, amikor megszerezte a középfokú edzői képesítést, de akkor még nem gondolt arra, hogy ennek később komoly hasznát veszi.

„2003 októberében fejeztem be az aktív játékot, akkor Pánczél Barabás volt a serdülők szakvezetője, Hódmezővásárhelyre hívták az elsőligás, női csapathoz. Paci bácsi elfogadta a felkérést, engem pedig megbíztak a serdülők dirigálásával. Tehát hirtelen kerültem a mélyvízbe. Azóta is ezzel a korosztállyal foglalkozom. 2005-ben értük el a legjobb eredményt, az U14-es gyerekbajnokságot megnyertük, Németh Nóri, Kaszás Ivett, Kocsis Renáta, Kuhinkó Vivien, Becséri Kitti fémjelezte azt a korosztályt, közülük többen bemutatkoztak később a felnőtt csapatban is. Kocsis Ilona edzőkollégámmal közös a kilenc évvel ezelőtti siker, ugyanis ő is rengeteget dolgozott ezzel a csapattal. A későbbiekben is jól szerepeltünk a 14 éven aluliakkal, illetve a 13 éven aluliakkal, ez a két korosztály rendszeresen tagja az országos döntő nyolctagú mezőnyének.

A nemrég zárult szezonban az U14-es Erima Régiós Bajnokságot veretlenül nyertük. A serdülő együttesünk jól szerepelt az országos bajnokságon, a rájátszásban a 4. helyen végeztünk. Jobban örültem volna, ha egy pozícióval előrébb végzünk, nem sikerült, de így sincs ok panaszra. Akadt több, kimondottan jó meccsünk. Akadnak tehetségeink, nem véletlen, hogy a serdülő gárda néhány játékosa meghatározó tagja az ifinek is.

Két játékosunk a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémián folytatja, ugyanakkor igazolunk is öt kislányt az ifi és a serdülő együttesünkbe, de természetesen továbbra is a saját utánpótlásunkra hagyatkozunk. Reményeink szerint sikerül megtartanunk értékeinket, Hudra Enikőt, Utasi Lindát, Piller Kárment, Udvaros Dórát, akik néhány év múlva meghatározói lehetnek felnőtt csapatunknak, illetve a korosztályos válogatottaknak.“

Amikor arról kérdezem, a játékosként szerzett tapasztalatokat mennyire képes hasznosítani edzőként, elmosolyodik. „Vannak helyzetek, amikor jól jön, hogy a pályán átéltem hasonlót. Ez persze nem jelenti azt, hogy valaki attól jobb szakvezető lesz, ha komoly játékos múlttal rendelkezik. Sok példa van arra, hogy egy tréner élsportolóként nem jutott nagy magasságokba, de kellő alázattal, tanulással mégis sokra vitte. A hitvallásom egyszerű: következetesség, hitelesség, munka, kitartás, alázat, a sportág szeretete. A tehetség csak adottság, én az elvégzett munkában hiszek, hiszen az juttathat igazán messzire.”

Az egykori kiváló irányító nem pusztán új otthonra lelt Fehérváron a 90-es évek végén, hanem új családra is. Hét éve kötötte össze az életét a korábbi rúdugróval, az ARAK atlétáinak edzőjével – az ugró szakágat vezényli -, Tölgyesi Előddel. Házasságukból született az öt esztendős Zénó. Édesanyja szerint inkább atléta lesz, mint kézilabdázó. Ugyanis előbbi sportág edzéseit látogatja szorgalmasan, az Arakocska csoport tagja. 

Horog László


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. március
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP