A junior és ifi első edzőmeccsei 2014.08.14.


A Fehérvár KC junior és ifjúsági csapata július 16-án kezdte meg a felkészülést a 2014/2015-ös bajnoki szezonra. A felkészülés első megmérettetésére augusztus 1- én került sor a Köfém Sportcsarnokban: az Érddel szemben az ifi győzelmet, a junior döntetlent ért el. Egy héttel később a Siófok KC ellen az FKC mindkét csapata győzelemmel jöhetett le a pályáról.

Deli Rita, a Fehérvár KC edzője: Mindkét alkalom jó lehetőséget biztosított a gyakorlásra, főleg a védekezésben új, nyitott területvédekezés csiszolására. Sokféle felállásban, különböző párkapcsolatokat kipróbálva védekeztünk. Számos hasznos visszajelzést kaptam a csapatomról. A  felkészülés során nagyon keményen edzenek a lányok, komoly erőnléti edzésmunka van már a hátuk mögött. Az elkövetkezendő hetekben további mérkőzések várnak a csapatra, hiszen a Cell Cup-on, illetve a Siófok kupán is résztveszünk.


Junior felkészülési mérkőzés:
Fehérvár KC – Érd  34-34 (16-20)
FKC: Bíró, Hajek, Leiner (kapusok), Sasfalvi 7, Kolics 6, Szemenyei 6, Sajdik 4, Bocska 2, Járossy 2, Piazza 2, Rózsás 2, Becséri A. 1, Galambos 1, Rideg 1, Kovács.  Edző: Deli Rita.

Ifjúsági felkészülési mérkőzés:
Fehérvár KC – Érd 28-18 (12-7)
FKC: Bíró, Hajek, Leiner (kapus), Hudra 4, Kolics 4, Rideg 4, Piller 3, Sebestyén 3, Járossy 2, Kovács 2, Ruszanov 2, Bocska 1, Nagy M. 1, Piazza 1, Rózsás 1, Galambos. Edző: Deli Rita.


Junior felkészülési mérkőzés:
Fehérvár KC – Siófok KC 31-22 (17-10)
FKC: Szendrey, Hajek (kapusok), Májer 6, Galambos 5, Kovács 5, Rideg 4, Szemenyei 4, Bocska 2, Sajdik 2, Sasfalvi 2, Nagy M. 1, Kolics, Rózsás, Zs. Nagy D. Edző: Deli Rita.

Ifjúsági felkészülési mérkőzés:
Fehérvár KC – Siófok KC 39-28 (18-15)
FKC: Hajek, Hernádi (kapus), Kolics 9, Kovács 6, Rózsás 6, Bocska 4, Galambos 3, Rideg 3, Ruszanov 3, Járossy 2, Hudra 1, Sebestyén 1, Nagy M. 1, Piazza, Piller. Edző: Deli Rita.

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2023. július
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP