Két szoros vereséggel kezdtük a váci tornát 2014.08.15.


Az ötcsapatos Ipress Kupa első játéknapján előbb a vendéglátó Váci NKSE, majd a Dunaújvárosi Kohász volt a Fehérvár KC ellenfele. Az első mérkőzésen egy-, a másodikon négygólos vereséget szenvedett az FKC – utóbbin úgy, hogy a második félidőben, 17-13-as vezetésnél 18 percen keresztül nem tudott gólt szerezni… A nap tapasztalatait Bakó Botond összegezte.

Bakó Botond, a Fehérvár KC vezetőedzője:

„Egyértelműen látszik, hogy amennyit és ahogy edzettünk, pont úgy teljesítünk a pályán is a meccsen. Az elmúlt két hét hiányos munkáját láttam a pályán, a válogatott összetartás óta három edzésünk volt, és három mérkőzést játszottunk. Szakaszokban nagyon jól, szakaszokban nagyon rosszul teljesítünk, amihez hozzátartozik, hogy eredménytől függetlenül, teljes sorcserével játszunk, mert mindenkinek játékba kell lendülnie, illetve mindenkit frissen kell tartsunk.

Az első, Vác elleni mérkőzésen rosszul kezdtünk, de jól fejeztük be, hiszen hatgólos hátrányból visszajöttünk döntetlenre, sőt támadhattunk a vezetésért is. Ott egy kis szerencsével és higgadtsággal megnyerhettük volna a mérkőzést, ám túl sokat hibáztunk, így a döntetlen sem tartottuk meg, hanem ellenfelünk tudott nyerni.

A második meccsen, a Kohász ellen 45 percig nagyon jól játszottunk, magabiztosan vezettünk, ám a végére teljesen leblokkoltunk, és a nyitott védekezés ellen nem tudtunk mit tenni. Igaz, hogy nem is gyakoroltunk erre, de ennyire akkor sem szabad leblokkolni, és ennyi buta, gyerekes hibát nem lehet véteni egy mérkőzésen.

Kazai Anita hétfőtől újra munkába állhat, Herr Anitánál viszont csak jövő hét elején dől el, hogy mikor térhet vissza közénk. Még sok nap és edzés kell, hogy azt a formánkat elérjük, ami a bajnokság kezdetére szükséges és kitűztünk magunk elé.

Fontos, hogy minél több meccs legyen a „lábunkban”, minél több közös tapasztalatot szerezzen ez a csapat, és szeretném látni, hogy egyre stabilabban játszunk. Nyilván holnapra kiütközhet a fáradtság, azt látom, hogy a játékosok elsősorban mentálisan fáradnak el, mert még nem ismerik csukott szemmel egymást, így ez sokkal nagyobb koncentrációt igényel, és több energiát vesz ki belőlük. Az ilyen tornáknak pont ez a célja, hogy ebben is előre tudjunk lépni, és oda tudjuk érni, ahová kell érnünk szeptemberre."


Ipress-kupa, az 1. játéknap eredményei:

Ipress Center-Vác - Fehérvár KC 27-26 (16-12)
Dunaújvárosi Kohász KA - Siófok KC-Galerius Fürdő 28-32 (15-14)
Ipress Center-Vác - DHC Sokol Poruba 33-15 (15-8)
Dunaújvárosi Kohász - Fehérvár KC 23-19 (12-13)
Siófok KC-Galerius Fürdő - DHC Sokol Poruba 29-25 (12-12)

 

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. június
HKSzeCsPSzoV
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP