Hazai pályán a nemzeti ünnepen 2014.08.19.


A hétvégi, ötcsapatos váci tornán a negyedik helyen végzett a Fehérvár KC női kézilabdacsapata, amely szerdán 18 órakor az Ipress Center Vácot látja vendégül. Ami biztos, Kiss Éva, az FKC kapusa augusztus 20-án tűzijátékkal ünnepel ugyanis biztosan komoly tűzijátékot rendez majd kapuja előtt a váci vendég.

A koronázó városiak a nemzeti ünnepen fogadják Konkoly Csaba együttesét, a Duna-partiakkal ezúttal viszonozzák Bakó Botond tanítványainak idei, két látogatását. Három héttel ezelőtt edzőmeccs kapcsán, a múlt hétvégén pedig az Ipress Kupán találkozott a két egylet. Mindegyik összecsapást a váciak nyerték, tehát itt az ideje, hogy Tilingerék javítsanak a mérlegen.

A hétvégi, öt csapat részvételével rendezett torna első meccsén az FKC 27-26-os vereséget szenvedett a vendéglátóktól, a félidőben 16-12-re vezettek, a végjátékot szorossá tudta tenni a Fehérvár, de egyenlítenie már nem sikerült, a vendégek legeredményesebbje a 9 gólig jutó átlövő, Tilinger volt. A második találkozón, a megyei rangadón a Dunaújvárosi Kohász bizonyult jobbnak, a félidőben még 13-12-re vezetett a remekül küzdő FKC, az acélvárosiak fordítottak, 23-19-re győztek, a fehérváriak legjobb dobója Horváth Bernadett és Bogosalvjevic volt, mindketten ötször zörgették meg a hálót. Az utolsó játéknap két mérkőzése két sikert hozott, a cseh Sokol Poruba nem okozott gondot, Mayer Szabina és társai 19-13-as félidő után 40-23-ra lelépték a külföldi ellenfelet. A gárda legjobbja a 11 gólig jutó horvát Dora Lackovic volt, Mayer ötször köszönt be. A záró találkozón a kezdőcsapatát pihentető Siófok KC hajtott fejet, a fehérváriak 29-22-re (16-15) nyertek, Csáki 6, a japán irányító, Isitate 6, Tilinger pedig 4 gólt rámolt be. A tornát a siófokiak nyerték, a Dunaújváros, a Siófok előtt, az FKC a 4. helyen zárta a seregszemlét.

- Hasznos és kimondottan erős volt a torna, mindössze a Poruba képviselt szerényebb játékerőt. A Váccal kimondottan izgalmas meccset vívtunk, álmosan kezdtünk, aztán feljöttünk. A Dunaújváros ellen félidőben még vezettünk, ám, a végére elfáradtunk, az utolsó negyedórára szétestünk. A Poruba ellen magabiztos győzelmet arattunk, mint ahogy a kulcsembereit nélkülöző balatoniakkal szemben is – mondta Siti Beáta, az FKC másodedzője. – Az első meccsen Horváth Bernadett és Tilinger játszott jól, Kiss Éva, pedig az utolsó két találkozón volt magabiztos, a torna első napján halványabb volt a szokottnál. Ami nem is csoda, fárasztó napok után tért vissza a csapathoz Mayer Szabinával és Horváth Bettivel egyetemben, a válogatottal edzőtáboroztak, valamint rangos, nemzetközi tornán is részt vettek Kecskeméten. Csáki Viktória is az utolsó napon kapta el a fonalat, a csapat teljesítménye összességében hullámzó volt. Persze, nem most kell csúcsformában lendülnünk, hanem szeptember elejére, a bajnokság kezdetére.

Többen bajlódnak sérüléssel, Kazai fájlalja a hátát, ezért kihagyta a hétvégi erőpróbát, hétfőn tréningezett először a csapattal. Herr Anita sarokcsontja továbbra is gyulladásban van, ő sem szerepelt a tornán, kérdéses, mikor gyakorolhat ismét a társakkal. Tilingernek már visszatért – Achilles-ín gondjai sokáig hátráltatták -, valamint a múlt hét közepén arc- és homloküreg-gyulladással bajlódó Mayer is teljes értékű munkát végezhet. A nyáron, térdszalag-szakadással operált Emberovics Mira játékára csak januárban kerülhet sor, jelenleg a speciális rehabilitációt végzi, labdát csak az ősszel foghat a kezébe.

A horvát irányító-átlövő, a korábbi edzőmeccsekhez hasonlóan, Vácon is kiválóan kézilabdázó Dora Lackovic aláírta szerződését, azonban korábbi klubjával még vitatkozik a fehérvári vezérkar. Ez nem befolyásolja, hogy a felkészülési derbiken ott legyen a pályán, a tervek szerint a bajnoki rajtra – szeptember 3-án, szerdán a DVSC látogat – Fehérvárra - minden papírmunkával végeznek az illetékesek.

A szerdai, váciak elleni hazai találkozót követően a hétvégén Dunaújvárosban van jelenése a Bakó-csapatnak, rangos, nemzetközi tornán vesznek részt a horvát Koprivnica, a Debrecen, a Dunaújváros, az orosz Zvezda Zvenyigorod és a szintén horvát Lokomotiva Zagreb társaságában. Az első három gárda az A-csoportban érdekelt, az utolsó három pedig a B-ben. Szombaton, 9.30-kor a Lokomotiva ellen kezd az FKC, 13.30-kor pedig a Zvenyigoroddal viaskodnak. A vasárnapi párosítást pedig az első játéknap eredményei határozzák meg.

Horog László
fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP