Ezúttal is hét Herr-gól Vácon 2014.09.16.


Herr Anita vasárnap hét góllal vette ki a részét a Fehérvár KC Ipress Center-Vác ellen aratott győzelméből – ugyanúgy, mint a két csapat váci meccsén az előző szezon alapszakaszában. Az FKC jobbátlövője azonban hosszú utat tett meg a két hétgólos meccse között, hiszen a tavaszi rájátszás utolsó fordulóit tüdőgyulladás, majd a nyári felkészülés jelentős részét lábsérülés miatt hagyta ki.

„A békéscsabai vereség után szerettünk volna bizonyítani, sokat videóztunk, és alaposan felkészültünk a Vác játékára. Taktikailag, védekezésben is nagyon jól megoldottuk, amit Botond kért tőlünk. Nagyon örülünk ennek az eredménynek!“

A siker értékét az is növeli, hogy a klub előző szezonbeli gólkirálya, Pumi [Tilinger Tamara] nélkül értétek el...

„Igen, rosszul érintette a csapatot, amikor megtudtuk, ráadásul csak a meccs napján derült ki, hogy nem tud játszani, és a keretben sem lesz. Hiányát azzal tudtuk kompenzálni, hogy végig nagyon egységes csapatként működtünk. A védekezés volt az alap, a kapott gólok számából is látszik, hogy ebben nagyon jók voltunk.“

A büntetőlövéseknél hibátlan voltál, pedig Bíró Blanka általában igen jó a hetes-hárításban; mi kell ahhoz hogy a legizgalmasabb meccspillanatokban is higgadtan tudj odaállni a vonalra?

„Blanka szokásait is kielemeztük természetesen, készültünk rá is, akár csak a többi váci kulcsjátékosra. A hetes-lövések tényleg az a játékelem, amit a támadó hibázhat el, elsősorban rajta múlik. Úgy álltam oda, hogy be akarom lőni, és hál' Istennek sikerült is.“

Harminc percig szoros és fordulatos mérkőzés volt, ám a félidő után már végig a Ti akaratotok érvényesült. Mi volt meglátásod szerint a döntő?

„Ahogy vártuk is, egy igazi „ki-ki” mérkőzésnek indult, de a jó védekezésünknek köszönhetően sikerült jobban kijönnünk a meccsből. A két kettős emberhátrány kivédekezése pluszenergiát adott a csapatunknak, mentünk, hajtottunk az egész hatvan perc során.“

Nyáron több mérkőzést kellett kihagynod sérülés miatt, mi volt ennek az oka pontosan, és mostanra sikerült teljes mértékben felépülnöd ebből?

„Csonthártya-gyulladás volt a sarkamban, ami miatt valóban elég sokat kellett kihagynom. Mostanra szerencsére már túl vagyok a nehezén, még néha érzem ugyan, de már az edzésmunkában és a meccseken nem hátráltat ez a fájdalom.“

Nagyon nehéz sorozatban vagytok, hisz a békéscsabai és váci meccsek után három tavalyi felsőházi csapat következik: Dunaújváros, Érd és az FTC. Mit lehet remélni ezektől a meccsektől?

„Nagyon kiélezett harcok lesznek, jó felkészüléssel és taktikával képesnek érzem magunkat arra, hogy végig szoros mérkőzésekre késztessük ezeket a csapatokat, és akkor már bízni lehet a legjobbakban is. Noha ezek a csapatok tavaly mind előttünk végeztek, mi minden meccshez úgy állunk hozzá, hogy szeretnénk megszerezni a két pontot. Elég sok időnk lesz most felkészülni a Dunaújváros ellen, hétfőtől ezen dolgozunk, és minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy sikeresen jöjjünk ki ebből a menetelésből.“

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP