Herr Anitát hétfőn megműtötték 2014.09.24.


A Dunaújvárosi Kohász elleni bajnoki első félidejében Herr Anita súlyos sérülést szenvedett. A Fehérvár KC jobbátlövőjét rögtön, még a mérkőzés alatt a székesfehérvári Szent György Kórházba szállították, ahol bizonyossá vált a kezdeti diagnózis: elszakadt az Achilles-ína. Anita már a hétfői műtétet követően nyilatkozott állapotáról.

„A szombati meccs első félidejében történt a baj. Hál'Istennek egyből be tudtak hozni a kórházba, ahol megállapították az orvosok, hogy elszakadt az Achillesem. Tegnap [hétfőn] meg is volt műtét, Majzik Ernő doktor úr műtött meg, és elmondása szerint nagyon jól sikerült a beavatkozás. Már ma [kedden] ki is engednek a kórházból, de négy hétig fekvőgipszem lesz.“

Azonnal érezted, hogy komoly baj történt? Nagy fájdalmaid voltak?

„Kezdetben nem volt igazán nagy fájdalom, inkább úgy éreztem, mintha valaki hátulról megrúgott volna, és csak utána eszméltem rá, hogy nincs is mögöttem senki. Megindultam a kapu felé, volt egy megtorpanás a mozgásomban, és ekkor pattant el az ín.“

Pontosan nem tudom, mennyit kell kihagynom, mert még nem egyeztettünk erről az orvossal, de mindenképp több hónapos rehabilitáció vár rám.“

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP