„Nem haragszom a lányokra“ 2014.10.06.


A Fehérvár KC hazai pályán szenvedett tizenegygólos vereséget az FTC-Rail Cargo Hungaria csapatával szemben. Bakó Botond azonban nem elsősorban az eredmény, hanem sokkal inkább amiatt volt elégedetlen, hogy a játékosait hátráltató sérülések és betegségek miatt nem sikerült megfelelően felkészülniük az Európa legjobbjai közé tartozó ellenféllel szembeni mérkőzésre.

„Sajnos az elmúlt hetek sok hiányzása rányomta a bélyegét a teljesítményünkre, ezt tetézték az ezen a héten jelentkező újabb problémák. Ishitate Mayuko a mérkőzés előtt egy nappal ért vissza, húszórás utazást követően, nyolcórás időeltolódással; örültünk, hogy egyáltalán vállalta a játékot. Mellette Dora Lackovic és Tanja Bogosavljevic egyaránt arcüreggyulladással bajlódott a héten, és kihagyták szinte az összes eheti edzésünket, antibiotikumos kezelést kaptak. Mayer Szabina csak pénteken edzett Érden szerzett izomsérülése miatt, az orvosi utasításnak megfelelően. Gyakorlatilag már nem is fél, csak negyedcsapatunk volt egészséges, taktikailag gyakorolni szinte semmit nem tudtunk csapatszinten.

Így, a gondokat figyelembe véve várható volt, hogy picit tompábbak leszünk, és látszott is az összjátékunkon, feszességünkön, hogy keveset tudtunk együtt gyakorolni. A Ferencváros egyébként is kiemelkedően jó csapat, és ezeket a hiányosságainkat kihasználva nagy különbségű győzelemmel távoztak Fehérvárról.
 
Csak szakaszokban voltak pozitívumok a játékunkban, nyilván ennek a meccsnek is lefogjuk vonni a tapasztalatait, de nagyon gyorsan el fogjuk felejteni. Megmutattuk már ebben a bajnokságban, hogy nem ez a mi igazi arcunk, nem szabad ezzel foglalkoznunk az adott nehezítő körülmények miatt. Nem haragszom, és nem is vagyok dühös a lányokra, a tények ismeretében semmiképp sem szabad nekikesni, inkább azzal kell foglalkoznunk, miként tudjuk mielőbb összeszedni magunkat, hogy a következő fordulókat ismét pozitív élményekkel zárhassuk.

A válogatott szünet végére várhatóan Tilinger Tamara már visszatérhet, és bízunk benne, hogy Mayer Szabina sérülése nem lesz komolyabb a válogatott mérkőzések során. Véleményen szerint neki most abszolút nem hiányzik ez a terheléssorozat, mert nem jó a lába, bízom benne, nagyon fognak figyelni terhelésére, hiszen négy mérkőzés vár a válogatottakra jövő héten. Nagyon örülünk, hogy vannak válogatottjaink, és természetesen nem a válogatottság, hanem a sok sérült az, ami problémát okoz nekünk. Nyilván nem számolhattunk ennyi sérüléssel az idény előtt.

Hál'Istennek abból a szempontból szerencsések vagyunk, hogy a Magyar Kupában egy könnyebb, alacsonyabb osztályú ellenfelet kaptunk. Jövő héten is csak csapatrészekben tudunk dolgozni, részfeladatokat tudunk megoldani, nagyon várjuk már azt, amikor legalább két hétig folyamatosan együtt tudjunk edzeni.“

fkc.hu
Fotó: Horváth Gyula


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP