Fontos ponthoz ért Herr Anita rehabilitációja 2014.10.28.


Szeptember végén, a Dunaújváros elleni hazai bajnokin szenvedett súlyos sérülést a Fehérvár KC átlövője, Herr Anita. Öt héten át két mankóval, valamint lábán gipszsínnel közlekedett. A minap kapott járógipszet, ami az előrelépés megkérdőjelezhetetlen jele.

Nehezére esik a mozgás, tétova lépésekkel halad előre. Gyakran kilátogat a Köfém Sportcsarnokba, nézi a társakat, közben azon elmélkedik, minden egyes nappal közelebb kerül a visszatéréshez.

„Szeptember 20-án, a Dunaújvárosi Kohász elleni, hazai összecsapáson sérültem meg, az első játékrészben. Azonnal tudtam, hogy nagy a baj, a bal lábamban elszakad az Achilles-ín, reccsenést hallottam. Az orvosunk, Dr. Lencsés Edit, valamint Bíró László, a masszőrünk vitt le a pályáról. Ilyen jellegű sérülésem korábban nem volt. A nyarat kisebb gondokkal végigdolgoztam, a szezon kezdetére tökéletes állapotba kerültem. Ezért bosszantó, hogy megsérültem“ – mondja Herr Anita.

Szemlátomást zavartak a mankók.

„A meccset szombaton játszottuk, már a mérkőzés alatt kórházba vittek, a lábamra gipszsín került, hétfőn, kora reggel pedig megoperált Dr. Majzik Ernő, ezen sérülések specialistája. Azóta mankókkal közlekedem, valamint a gipszsíntől sem szabadultam meg. Az operáció jól sikerült, fájdalmaim nincsenek, járok kontrollra, a minap kaptam meg a várt járógipszet, ami érthetően könnyíti a mindennapjaimat.“

Ilyen sérülés általában fél év kihagyást von maga után. Mikor térhetsz vissza?

„Pontos dátumot nem tudok mondani. Egyelőre a lábam rögzítésben van, Horváth Hajnalka irányítja a rehabilitációmat. A lábamat természetesen nem használhatom, de a felsőtestemet erősítem, az izmok karbantartása folyamatosan zajlik, már az operáció után megkezdődött. Optimista vagyok, hogy minden a tervek szerint alakul majd, ám az biztos, hónapoknak kell eltelnie, mire visszatérhetek a pályára.“

A csapaton sérüléshullám söpör végig. Az edzők mindig megemlítik, Emberovics Mira keresztszalag műtét után lábadozik, Tilinger Tamarát porccal operálták, s Herr elvesztése is érzékenyen érinti a gárdát.

„Tamara már visszatérhet, abban pedig nagyon reménykedem, hogy Mirával én is minél hamarabb a társak között lehetek. Ott vagyok az edzéseken, valamint a hazai meccseken. Szurkolok a lányoknak, mást egyelőre nem tehetek.“

Sokak szerint a gárda a nyáron erősödött, képes lehet a legjobb négy közé kerülésre. Mit gondolsz erről?

„Ez valóban bekövetkezhet. Bakó Botond szerződtetése jó döntés volt, pörgös tréningeket vezényel, látványos edzésprogramokat állít össze, a mérkőzésekre jól felkészíti a csapatot, előreléptünk. A célunk a négy közé jutás, ami ténylég elérhető.“

Horog László


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP