A szünetig csak itthon! 2014.10.28.


Fejreállt a Fehérvár KC meccsprogramja a téli szünetig hátralévő három hétre. Mivel az FTC-Érd bajnoki találkozót a hivatalos Magyar Kupa napra tették, nemcsak a fehérváriak Érd elleni kupameccsének, de a bajnoki mérkőzéseknek is új időpontot kellett találni. Ráadásul az FKC felcserélte a pályaválasztói jogot a Szegeddel, így felnőtt csapatunk egymás után négyszer játszik tétmeccset hazai pályán.

1. Fehérvár KC – MTK Budapest (NBI, 8. forduló)
A felnőtt mérkőzés marad az eredeti időpontban, azaz október 31-én (most pénteken) 18 órakor lesz a találkozó. Viszont az ifjúságiak és juniorok november 26-án (szerdán) mérik össze a tudásukat 13, illetve 15 órakor.
 
2. Szeged KKSE – Fehérvár KC (NBI, 9. forduló)
Az újonc elleni mérkőzésünknek nemcsak az időpontja, de a pályaválasztója is megváltozott. Így a fent leírt helyett valójában Fehérvár KC – Szeged KKSE meccsre kerül sor november 5-én (szerdán), 18 órakor a Köfém Sportcsarnokban. Az utánpótlás-csapatok az eredeti időpontban, november 8-án (szombaton) találkoznak egymással, de a pályaválasztói jog cseréjének megfelelően új helyszínen, a Köfémben.

3. Fehérvár KC – Érd (Magyar Kupa, nyolcaddöntő)
Mivel az érdiek a hivatalos MK-játéknapon (november 5.) bajnoki mérkőzést játszanak, a kupa-nyolcaddöntő időpontja november 9-én (vasárnap) 18 óra, helyszíne a Köfém Sportcsarnok.
 
4. Fehérvár KC – Siófok KC-Galerius Fürdő (NBI, 10. forduló)
A mérkőzés az eredeti időponthoz (november 19.) képest négy nappal korábban, november 15-én (szombaton), 18 órakor kerül megrendezésre. A két klub ifjúsági és junior csapatai másnap, azaz november 16-án, 15 és 17 órakor vívnak meg egymással.

5. NEKA – Fehérvár KC (ifjúsági és junior NBI)
Bár a NEKA csak utánpótlás vonalon szerepel az NBI-ben, az időpontváltozások érintik a kézilabda-akadémia elleni meccseket is, hiszen az eredeti programban megadott napon (november 8-án) az FKC fiataljai a Szegedet látják vendégül. A NEKA elleni ifi és junior mérkőzéseknek a két fél végül november 22-re (szombatra) talált helyet a naptárban. A kezdési időpontok 10:30 és 12:30, a helyszín Balatonboglár, azaz a következő másfél hónapban csak ezeken a meccseken szerepel a Fehérvár KC idegenben.


A Fehérvár KC felnőtt csapatának programja a téli szünetig

Október 31. (péntek), 18:00: Fehérvár KC – MTK Budapest (NBI, 8. forduló)
November 5. (szerda), 18:00: Fehérvár KC – Szeged KKSE (NBI, 9. forduló)
November 9. (vasárnap), 18:00: Fehérvár KC – Érd (MK, nyolcaddöntő)
November 15. (szombat), 18:00: Fehérvár KC – Siófok KC-Galerius Fürdő (NBI, 10. forduló)

A junior csapat programja

November 8. (szombat), 16:00: Fehérvár KC – Szeged KKSE
November 16. (vasárnap), 17:00: Fehérvár KC – Siófok KC-Galerius Fürdő
November 22. (szombat), 12:30: NEKA – Fehérvár KC
November 26. (szerda), 15:00: Fehérvár KC – MTK Budapest

Az ifjúsági csapat programja

November 8. (szombat), 14:00: Fehérvár KC – Szeged KKSE
November 16. (vasárnap), 15:00: Fehérvár KC – Siófok KC-Galerius Fürdő
November 22. (szombat), 10:30: NEKA – Fehérvár KC
November 26. (szerda), 13:00: Fehérvár KC – MTK Budapest

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP