„Nagyon fontos volt győzelemmel folytatni a bajnokságot“ 2014.12.31.


A Fehérvár KC olyan ellenféllel szemben nyert a bajnokság 11. fordulójában, mely ellen a táblázaton elfoglalt helyezések alapján kötelezőnek számított a győzelem; ugyanakkor köztudott, hogy Róth Kálmán tanítványai ellen mindenkinek nagyon meg kell küzdenie a pontokért. Bakó Botond értékelte a Mosonszolnokon lejátszott mérkőzést.

„Az első félidőben és a második közepéig meggyőző előnyt tudhattunk magunkénak és irányítottuk a mérkőzést. Kiss Éva parádézott a kapuban, előtte a védekezésünk is stabil volt az egész mérkőzésen. A szünet után növelni tudtuk előnyünket, és úgy tűnt, eldöntjük a mérkőzést, hatgólos előnynél kezünkben volt ennek a lehetősége, de sajnos ugyan a helyzeteket kidolgoztuk, a kapussal szemben sorra elrontottuk a ziccereket, amiből a Mosonmagyaróvár új erőre kapott, és visszakapaszkodott a mérkőzésbe. Ezért lett a vége szorosabb a vártnál.“

Másfél hónap után léptetek újra pályára a bajnokságban, ez a nagy kihagyás mennyire volt érzékelhető a teljesítményeteken?

„Nagyon fontos volt győzelemmel folytatni a bajnokságot, de vissza kell zökkennünk a ritmusba, és újra fel kell vennünk a sebességet. A 19 kapott góllal elégedett lehetek, viszont a sebességünkön nagyon sokat kell még javítanunk, és az egyéni teljesítményekben is van előrelépési lehetőség. Mérkőzésről-mérkőzésre jobbak leszünk!

Emberovics Míra nagyon hosszú idő után tért vissza sérülését követően, a Te irányításod alatt először játszott. Vele mennyit erősödhet csapatod a tavaszi idényre?

„Egy ilyen sérülés és hosszú kihagyás után sok idő és még több hit kell ahhoz, hogy bátran és jól tudjon újra kézilabdázni az ember. A nyolc hónapos kihagyást követően Míra aktívan és hasznosan szállt be a mérkőzésbe, sok feladatot kapott támadásban és védekezésben is. Nyilván még nagyon sokat fog javulni a játéka, de az már most is látszik, hogy védekezésben alappillér ő nálunk, és támadásban is sokat fog dolgozni azért, hogy minél inkább eredményes legyen.“

fkc.hu
Fotó: Horváth Gyula


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. március
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP