Míra visszatért! 2015.01.02.


Emberovics Míra május 10-én, a Vác elleni mérkőzésen szenvedett súlyos térdsérülést, melyből felépülve kedden, azaz közel nyolc hónap elteltével léphetett újra pályára. A Mosomagyaróvárral szemben két góllal megnyert bajnokin Míra gólt is szerzett, ráadásul nagyon fontosat: 18-16-os vezetésünknél – miután 17-11-es FKC vezetést is mutatott már az eredményjelző – talált be Schneck Réka kapujába.

„A kezdésnél volt bennem egy egészséges drukk, de hamar segítettek átlendülni ezen a társaim. Úgy érzem, elsőnek nem is volt rossz ez, de nagyon sok olyan mozgás van, amin még dolgoznom kell, amit még nem tud úgy a lábam, ahogy azt szeretném. Volt viszont, ami sokkal jobban ment, mint arra előzetesen számítottam, például megvolt az a lendületem támadásban, amire nem is gondoltam volna.“

Ami nem megy most még tökéletesen, ahhoz elsősorban fejben kell még erősödnöd vagy fizikailag a lábadnak?

„Biztos, hogy van tudat alatt valamennyi félelem bennem, bár én ezt nem érzékelem. Azt mondják, ez teljesen normális ilyenkor. Fizikálisan is kell még egy-két hónap, hogy azok a mozgások rutinszerűen visszajöjjenek, amiket az elmúlt hét hónap során nem csinálhattam. A pályán és edzéseken a társakkal együtt végzett közös munka ebben sokat fog segíteni.“

Milyen volt az MKC elleni mérkőzés belülről?

„Egy fiatal, nagyon harapós csapattal játszottunk. A meccs első percétől arra számítottunk, hogy minden egyes momentum számítani fog, mert nagyon jó képességű csapatról van szó, akik képesek élni a lehetőségeikkel. Edzőnk mindenre felkészített bennünket, az edzéseken konkrét dolgokat gyakoroltunk, többször átnéztünk, részleteiben is elemeztük az óváriak játékát, így a meccsen már nem is ért minket meglepetés.“

Mennyire kell összeszoknod most csapattársaiddal? Mint tudjuk, nyáron elég sokan érkeztek, akikkel sérülésed miatt eddig még keveset dolgozhattál együtt az edzéseken...

„Mindenképp szükségem van erre, és ehhez maximális bizalmat kapok a klub és az edzők részéről, valamint a társaimtól is. Nagyon jól is alakul ez a folyamat. Természetesen a formám visszanyeréséhez még több időre van szükségem.“

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. március
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP