A DVSC-TVP-Aquaticum otthonában elszenvedett vereség másnapján kértük a meccs értékelésére Bakó Botondot. A Fehérvár KC mesterének az a véleménye, hogy a mérkőzés időpontjának folytonos módosítása egyformán okozott nehézséget mindkét félnek, így nem ez, hanem a csapata gyenge játéka vezetett a keddi eredményhez.
![](http://www.cornexikezilabda.hu/cikk_images//2015%20tavasz/150108%20Botond.JPG)
„Nyilván most is győzni szerettünk volna, és tudtuk, hogy hazai pályán jó ellenféllel szemben nehéz feladat vár ránk, de azt gondolom, mindent figyelembe véve reális esélyünk volt, lehetett volna a győzelemre. Nem sikerült, de nem fogunk sírni-ríni, hogy miért nem sikerült, az oka nagyon egyszerű: rosszul játszottunk. Nem tudtuk megoldani azokat a feladatokat, amiket elterveztünk, és amiket meg kellett volna oldanunk. Betegségekkel küzdünk folyamatosan, több játékos úgy érkezett a mérkőzésre, hogy nem edzett napok óta. Mindez meg is látszott a teljesítményünkön, nagyon gyorsan össze kell kapnunk magunkat, és meg kell találnunk a módját, hogyan térhetünk vissza a megfelelő irányba. Az első félévben is voltak nehézségeink, és akkor is megtudtuk ezeket oldani; bízunk benne, most is leszünk olyan okosak és ügyesek, hogy ismét megtaláljuk a megoldást. A csapat erejét az fogja mutatni, ha ezután a nagy pofon után ismételten tudjuk azt játszani a pályán, amire képesek vagyunk.“
Mekkora problémát jelentett a felkészülés során az, hogy a debreceni mérkőzés időpontja a tv kérése miatt többször is megváltozott?
„Ez a „mizéria” mindkét csapat életét egyformán nehezítette, és úgy gondolom, ez elfogadhatatlan. Ez a csapatok semmibe vevése, és emberek munkájával való szórakozás. Tíz nappal a forduló időpontja előtt még nem tudjuk, mikor lesz a mérkőzés, majd kiderül egy időpont, de aztán három nappal előtte megint változik a program. Egy ilyen hosszú szünet után fokozottan nehéz feladat formában tartani a csapatokat. Az érintetteknek talán el kellene egy picit gondolkodniuk, hogy ez a kézilabda jövőjét szolgálja-e. Azt hozzáteszem, csak ebben nem kereshetjük a hiba okát, a pályán dől el a mérkőzés, a Debrecennek ugyanennyire hátrányos volt a sok módosítás. Ezzel a problémával foglalkozni kellene, és rendet kell tenni, mert nem amatőr sportágról van szó, hanem a világ egyik legerősebb bajnokságáról, a magyar NBI-ről, ahol komoly nemzetközi kupaindulók szerepelnek. Ennyire semmibe venni a klubok munkáját, nagy felelőtlenség.“
fkc.hu Fotó: Fehér Viktor (http://v-man.hu) |