Marija Shteriova a Fehérvár KC-hez szerződött 2015.01.15.


Kedden és szerdán felgyorsultak az események a Fehérvár KC klubházában. Az Ipress Center-Váccal szerződést bontó Marija Shteriovával való megegyezést követően az FKC leigazolta a macedón átlövőt, aki így volt csapata ellen már a fehérvári keretben szerepelt, bár pályára még nem lépett. Bakó Botond szerint erre akár már ezen a hétvégén is sor kerülhet.

„Azért igazoltuk le Mariját, mert sok a sérültünk, valamint erősíteni szerettük volna a befejező embereink sorát. Az előkészítő fázisunk megvan, jól működik, de befejező emberekből kevesen voltunk. Úgy ítéltük meg, hogy Marija a támadás mellett védekezésben is hasznunkra tud válni. Ebben a két-három napban csodát nem várunk tőle, hisz a játékelemeinket és rendszerünket még nem ismeri, de ha vasárnap már öt-tíz percre be tud állni tehermentesíteni, és pár jó megoldással hozzá tud tenni a játékunkhoz, akkor már hasznunkra válik. Ahogy telnek a hetek, egyre inkább be fog épülni, és bízunk benne, érkezésével erősödni fog az átlövő játékunk.“ – nyilatkozta Bakó Botond, a Fehérvár KC vezetőedzője.

fkc.hu
fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. július
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP