„Dupla fájdalom: vereség és sérülés“ 2015.01.22.


Így jellemezte Kazai Anita a Dunaújvárosi Kohász elleni mérkőzést követő érzéseit. A Fehérvár KC balszélsője mindössze a meccs első perceiben lehetett a pályán, mivel korán sérülést szenvedett, így csak a kispadról követhette a további eseményeket – akkor még nem tudva, hogy szakadt keresztszalaggal teszi mindezt. Azóta már a műtétre, és a jelenleg még távoli visszatérésre készül Csibe, az FKC népszerű 34-ese.

„Dupla fájdalom: vereség és sérülés. Igazából már a meccs elején kiszálltam, egy felugrás közben meglöktek a levegőben, rosszul fogtam talajt, és éreztem, hogy a térdem kiugrott egy kicsit. Akkor még bizakodó voltam, és mondtam is Lackónak [Bíró Lászlónak, az FKC masszőrének], hogy nincs akkora fájdalmam. Nem gondoltam súlyosabb problémára, Lackó jól bekötözte és még reméltem, vissza tudok majd állni. Aztán ahogy teltek a percek, nem javult, hanem elkezdett erősödni a fájdalom...“

Már korábban is volt keresztszalag-szakadásod, érezted, hogy most is ilyen komoly a gond?

„Igen, volt már egy ilyen sérülésem, de valahogy egészen más volt az az előző. Lehetséges, most dolgozott bennem az adrenalin, és azért éreztem úgy, hogy nincs akkora baj. Teljesen más fájdalomérzetet tudok kapcsolni ehhez és a régebbi esethez.“

A korábban már műtött térded vagy a másik sérült most?

„Úgy szép az élet, ha zajlik – most a másik, a jobb térdemben szakadt a szalag.“

Megvan már, hogy mikor és ki fog műteni?

„Folyamatosan kapcsolatban vagyok a doktor úrral, Majzik doktor fog műteni. Vasárnap megyek hozzá, akkor megnézi még a térdem, és várhatóan jövő hét elején, talán már hétfőn meg is műt.“

Ennél a beavatkozásnál tudjuk, hogy nagyon hosszú a rehabilitáció...

„Igen, úgy számolunk, hogy legalább fél évet ki kell hagynom. Azt gondolom, aki műteni fog, a legjobb a szakmában, és a műtétet követően Horváth Hajni fogja irányítani a rehabilitációmat. Így maximálisan nyugodt vagyok ilyen téren, mert tudom, hogy a lehető legjobb kezekben vagyok. Lelkileg a sérülés utáni egy-két nap volt a legnehezebb, kicsit meg voltam zuhanva, de most már beletörődtem, csinálnom kell egy jó rehabilitációt, és remélem az alapozásra 100%-os állapotba kerülhetek. Boti [Bakó Botond, vezetőedző] is azt mondta, ebbe még nem halt bele senki, úgyhogy most már előre kell tekinteni, csinálom a dolgom, és tudom vissza lehet, sőt vissza is kell ebből jönnöm!“

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP