„Nagyon kellett a győzelem“ 2015.02.15.


Bakó Botond olyan helyzetben küldte pályára a csapatát szombaton az MTK ellen, amilyenben még nem volt része fehérvári ténykedése alatt: sorozatban elveszített négy bajnoki után, a győzelmi kényszer nyomása alatt kellett tanítványainak begyűjteniük a két pontot egy, bár a kiesés ellen küzdő, de kifejezetten jó játékosállományú ellenféllel szemben.

„A legnagyobb pozitívum természetesen az, hogy hosszabb szakasz után ismételten nyerni tudtunk, és kettő pontot szereztünk. Tudván, hogy mennyire fontos időszakban vagyunk, nagyon kellett a győzelem. A meccsen mutatott játékban látszott rajtunk a görcsösség, és a félsz attól, hogy ez kötelező meccs, amit nem bukhatunk el. Érződött időnként a kétség, az, hogy nem vagyunk támadásban elég bátrak – ennek volt köszönhető a passzivitás a támadójátékunkban. A hátsó alakzatban kiválóan dolgoztak a lányok, azonban a lerohanásaink és támadásaink lassúk, bizonytalanok voltak. Egymás után négyszer hagytuk el vesztesen a pályát, és a győzelmi kényszer rányomta a bélyegét a csapatra, de bízunk benne, a folytatásban felszabadultabban tudunk játszani.“

Csáki Viktória játékára ezúttal nem számíthattál. Mi volt ennek az oka?

„Kedden az edzésen ütést kapott az oldalára, elég komoly zúzódása van, és egy ödéma alakult ki. Egy hét pihenést írtak neki elő, a kezét is alig bírja emelni, emiatt nem küldhettük pályára.“

Helyén a fiatal, sajátnevelésű Májer Krisztina kapott így egyedül lehetőséget...

„Kikinek ez volt az első alkalom, hogy az NBI felnőttben hatvan percet végig játszott. Ugyan már sok meccsen pályára lépett, de ennyire meghatározó szerepben, a posztján egyedül még nem volt. Átérezte mennyire fontos feladata van, persze ezt jól kezelni egy ilyen fiatal játékosnak nem könnyű, de mondhatom, ő jól megoldotta. Küzdött, harcolt, gólokat lőtt; ügyes volt!“

Az elmúlt hetekben a frissesség visszaszerzése volt a kitűzött cél. Mennyire sikerült ezt megvalósítanotok a látottak alapján?

„Az előző időszak problémája onnan gyökerezett, hogy olyan játékosok, akik eddig nem voltak meghatározó szerepben a csapatban, a sérüléshullám miatt olyan terhelést és feladatot kaptak, amihez nem voltak hozzászokva. Elsősorban ettől nem fizikálisan, hanem mentálisan fáradtak el. Úgy érzem, mostanra ilyen problémák nincsenek már, és nem is szabad, hogy újra legyenek. Jól dolgoztak a lányok, nagy hangsúlyt fektettünk a védőtevékenységre is, mert mi csak akkor érhetünk el igazán jó eredményeket, ha visszatérünk ahhoz, ami a bajnokság nagy részében jól működött: szeretnénk húsz gól körül tartani ellenfeleinket. Tegnap sikerült, nyilván szeretnénk támadásban is eredményesebbek lenni, de azt a kreativitást, ami szükséges ehhez, azt nem lehet „beleverni” a játékosokba, ezt nagyon nehéz megtanulni és jobbá tenni. A tegnapi győzelem ekkora teher, győzelmi kényszer alatt játszva nagyon értékes, lélektanilag is erőt fog adni a csapatnak, amitől sokkal bátrabbak leszünk a következő mérkőzéseken.“

fkc.hu
Fotó: Bátor Zsolt


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. március
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP