„Az összkép nagy negatívum volt“ 2015.02.21.


Bakó Botond a mérkőzés előtti nyilatkozatában azt hangsúlyozta, hogy Szegedre nem csak a győzelemért utazik csapata, hanem azért is, hogy dinamikusabb, magasabb színvonalú kézilabdát játszva előrelépjen az előző hetek teljesítményéhez képest. A Fehérvár KC vezetőedzőjének az újonc elleni győzelem utáni szavaiból egyértelműen kiolvasható, hogy tanítványai miként teljesítették elvárásait…

„A legkevésbé sem lehettem elégedett. Azt gondolom, profi csapat ezt nem engedheti meg magának, kritikusnak kell lennünk magunkkal és egymással szemben. Nyilván a sportban a legfontosabb a győzelem, de nem csak az a fontos. Egész héten azt sulykoltam a csapatba, hogy erre a mérkőzésre ne csak leutazzunk, és „bal kézzel próbáljuk megoldani”, hanem akarjunk jobbak lenni, akarjunk a lehető legjobb szinten kézilabdázni, akarjunk fejlődni. Úgy látszik, ezek a szavaim nem találtak fogadó fülekre.

Az a produkció, amit nyújtottunk, elfogadhatatlan és nem méltó hozzánk. Elgondolkodtató, hogy mit engedhetünk meg, és mit nem. Szép és jó a győzelem, hogy ennyi probléma ellenére még mindig van esélyünk négybe kerülni, de emellett kell a profi mentalitás és hozzáállás, az igazi küzdőszellem, egység és tartás, kell az alázat, és van az a szint, amit egy játékos konkrétan nem engedhet meg magának, mert annál sokkal több ő. A játékosok, az edzők, a vezetők, a nézők, a szurkolók nem csak azért járnak a csapat meccseire, hogy győzelmet lássanak, hanem azért is, hogy élvezhessék azt, amit látnak. A mai produkciót nem lehetett élvezni, szégyellnünk kell magunkat, mert olyan szintet engedtünk meg magunknak, ami elfogadhatatlan, és ezt meg kell oldanunk, emellett nem mehetünk el következmények nélkül.“

A következő meccsetek a Siófok otthonában lesz, két hét múlva. Miben kell változtatnotok?

„Az elmúlt hetekben többször elmondtam, hogy a fáradtságunk, a fásultságunk volt a gyengébb forma okozója. Most azonban úgy érzem, a mai meccs azt mutatta, ez nem biztos, hogy igaz volt. A küzdőszellemünket, a szerénységünket és a harci szellemünket kell visszaszereznünk. Páran a föld felett járnak, és abszolút nincsenek tudatában a dolgok súlyának. Nem érzik át, milyen komoly célokat szeretnénk elérni, mit szeretnénk megvalósítani, és hogy ezért mennyi mindent kellene megtenni. Fel fogjuk ébreszteni ezeket a játékosokat és a csapatot az álomvilágból! Nem elégedhetünk meg azzal, hogy felküldjük a mezeket a pályára, hogy megnyerjék a mérkőzést, ahogy most történt. Nem csak a győzelem számít, fontos, hogy milyen képet sugallunk, milyen benyomást hagyunk. Az összkép nagy negatívum volt.“

fkc.hu
Fotó: Bátor Zsolt


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. október
HKSzeCsPSzoV
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP