FMH: Kulcsfontosságú pontok 2015.03.07.


Az idény egyik legfontosabb derbijére készül a Fehérvár KC. A női kézilabdázók szombaton, 18 órakor, Siófokon lépnek pályára. A balatoni fővárosban ha nem is mindenre, de sok mindenre fény derül. Ha a vendégek nyernek, halvány esélyük marad a négy közé kerülésre, azaz a garantált nemzetközi szereplésre.

Persze, ehhez le kell gyűrniük az alapszakasz utolsó meccsén a Mosonmagyaróvárt, ami vélhetően sikerül, az őszi fordulóban sem okozott különösebb gondot a győriek fiókcsapatnak legyőzése Mosonszolnokon. Siófoki vereség esetén a fehérváriak végképp lemondhatnak a legjobb négyről, azaz a kupaindulásról. Persze, a déli parton aratott diadal sem jelenti, hogy biztosan dobogóért harcolnak a folytatásban, a legvalószínűbb forgatókönyv szerint az 5. hely megszerzésére van komoly esélye Bakó Botond lányainak. Persze, ehhez is nyerni kell a Balatonnál, valamint a folytatásban, azaz a középső házban is maguk mögött kell tartaniuk a szomszédvár együttesét.

Az FKC vezérkara úgy kalkulál, hogy a gárda ősztől az EHF-kupában bizonyíthat, feltéve, ha minden jól alakul. Ami biztos, a mezőnyből kiemelkedő Győr és Fradi a korábbi évek gyakorlatának megfelelően a BL­ben szerepel, a március végi, Győrben rendezendő Magyar Kupa négyes döntő pedig arról dönt, ki vitézkedhet a KEK-ben. Mivel az elődöntőben a két nagyágyú elkerüli egymást, vélhetően ETO-FTC fináléra kerül sor, a bronzért pedig az Érd és az MTK csatázik majd, a párharcból logikusan a jóval erősebb érdiek kerülnek ki győztesen. A BL-ben tehát a két zöld-fehér egylet szerepel, a KEK-ben pedig a honi kupában mögöttük, a legjobb helyen végző Érd. Az EHF-kupában pedig a bajnokságban legjobb helyen végző két együttes, a jelenleg harmadik Dunaújváros és akár az 5. helyen záró gárda, amely siófoki siker esetén az FKC is lehet.

Ez még csak számolgatás, de nem minden alap nélküli, ez is lehet forgatókönyv. A fehérváriak mérlege az utóbbi két idényben kimondottan jó a Siófok KC­Galerius Fürdővel szemben: november közepén magabiztosan, 30-26­ra győztek a Köfém Sportcsarnokban. A tavalyi szezonban, az alapszakaszban, Székesfehérváron 35-30­ra nyertek, viszont idegenben, december végén súlyos, 33-21­es vereséget szenvedtek. A rájátszásban javítottak, Siófokon 22­20-ra, itthon 27-26­ra diadalmaskodtak.

Ezúttal sem lesz könnyű dolguk, a siófokiak a tabella 4. helyén állnak, 24 egységgel, az 5. Érdnek és a 6. Fehérvárnak egyaránt 23 pontja van. Több klasszissal rendelkeznek, a brazil világbajnok beállós, Piedade, az átlövő Szekerczés, az irányító Orbán, valamint a szélső Erdősi erősségnek számít itthon. Fehérváron Herr Anita már lövöldöz, de játékára egy hónapot biztosan várni kell. A hétvégén, az olasz együttes ellen orrtörést szenvedett Becséri Kitti minimum két hétig harcképtelen. A hét közepén néhány megfázással bajlódtak, de vállalják a játékot.

„Fontos, hogy a hazaiak gyors indításon alapuló lerohanásait megakadályozzuk. Figyelnünk kell a felállt fal ellen jól alkalmazott, gyors passzaikra is“ ­ közölte Siti Beáta, az FKC másodedzője.

Március 7. (szombat), 18:00
NBI, 21. forduló:
Siófok KC-Galérius Fürdő – Fehérvár KC
Siófok, Beszédes J. Ált. Isk. (Szépvölgyi utca 2.)
Játékvezetők: Hargitai Gábor, Markó Gábor

14:00: ifjúsági mérkőzés
16:00: junior mérkőzés

Közvetítések:

Szombat: 18:00: http://www.onlajnok.com (Live Ticker – szöveges közvetítés)
Szombat, 18:00: http://siofokkc.hu (LiveStream)
Vasárnap: 15:40: Fehérvár TV (felvételről)

Horog László
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP