„Első lépésnek jó volt“ 2015.03.17.


A Fehérvár KC mindkét beállója, Mayer Szabina és Horváth Bernadett, valamint kapusa, Kiss Éva újra meghívót kapott a magyar válogatott eheti összetartására. A szombati, Mosonmagyaróvár elleni bajnoki legeredményesebb játékosát nemcsak a mérkőzésről, hanem a klubjában és a nemzeti csapatban előtte álló feladatokról is kérdeztük.

„A félidőben még döntetlen volt az állás a Mosonmagyaróvár ellen, és végül is csak kettővel nyertünk; ez a szoros eredmény is mutatja, hogy nagyon nehéz mérkőzést sikerült megnyernünk. Nagy hullámvölgyben vagyunk. Ne szépítsük, Siófokon szégyenteljesen kikaptunk, nagyon égő volt az ott mutatott teljesítményünk. Próbáltuk magunkat felépíteni erre az egy mérkőzésre, ami után három hét szünetünk lesz a teljes feltöltődésre. Úgy érzem, első lépésnek jó volt a Mosonmagyaróvár elleni teljesítményünk, amit tudtuk, megtettünk.“

Okozott meglepetést az ellenfél, vagy pont azt kaptátok amire számítottatok?

„A decemberi mérkőzés is szoros volt, felkészültünk a nyitott védekezés elleni játékra, amivel Mosonszolnokon eléggé megfogtak minket. Ellenfélként kellemetlen, fiatal társaság, akik ráadásul erősek és hajtósak is – örülünk, hogy meg tudtuk szerezni a két pontot.“

Az elején talán a szokottnál kevésbé voltál magabiztos a ziccereknél, azonban utána elkaptad a fonalat, és végül hét gól került a neved mellé!

„Nagyon kritikus vagyok magammal szemben. Mostanában vannak hullámvölgyeim, de örülök, hogy ezen meccs közben is sikerült úrrá lennem. Az elején nem ment igazán jól, de a meccs háromnegyedében rátaláltam az igazi formámra, amiben szeretném folytatni a játékot a következő találkozókon is. Nehéz rájátszás elé nézünk, az ötödik hely elérése nemzetközi szereplést érne, és ez biztosan nagyot dobna az egész csapaton. A háromhetes szünet alkalmat ad arra, hogy mindenki tiszta fejjel térjen vissza a rájátszás kezdetére. Debrecen, Siófok, Békéscsaba – nagyon nehéz lesz, de remélem, az igazi arcunkat fogjuk mutatni, ami szeptember és november között volt jellemző ránk.“

Keddtől a válogatott munkájában veszel részt Évivel és Bettivel együtt. Mi lesz a Rátok váró program?

„Nagyon bíztam benne, hogy ismét lehetőséget kapok, és vártam már ezt a hetet, mert mindig jó érzés válogatottnak lenni. Kedd és szombat között lesz az összetartás, az első két napon napi két edzés vár ránk Budapesten, csütörtökön pedig egy edzésünk lesz. Pénteken és szombaton kétszer fogunk megmérkőzni a spanyolok ellen, szeretnék jó teljesítményt nyújtani a válogatottban. A tavalyi Eb-n is játszottunk Spanyolország ellen, akkor egy góllal maradtunk alul. Remélem, most mindkét meccset meg tudjuk nyerni, és pozitív hangulatban készülhetünk a ránk váró vb-selejtezőkre.“

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP