FMH: Gálával ünnepeljük az évfordulót 2015.04.16.


Az akkori főszereplők és a szurkolók sem felejtik a diadalmenetet: 2005 májusában aratta a Cornexi-Alcoa-HSB Holding néven szereplő gárda a megyeszékhely egyetlen, csapatsportágban elért nemzetközi kupagyőzelmét. Az eldöntőben a Ferencvárost, a fináléban pedig a győrieket múlta felül a Szabó Edina által dirigált együttes.

„Az a klub lehet csak sikeres, amely tiszteli múltját, figyel a jelenére, és építi a jövőjét“ – nyitotta Balássi Imre, az FKC elnöke a szerda délután, a klubház VIP-termében tartott sajtótájékoztatót.

„Mi igyekszünk mindegyiknek megfelelni. Május 29-én, pénteken nagyszabású, kézilabdás napot tartunk a Köfém Sportcsarnokban, amelyen méltóképpen szeretnénk megünnepelni a tíz évvel ezelőtti, hatalmas győzelmünket. Az akkori gárda játszik gálameccset a jelenlegi csapattal, valamint előzőleg, a 2005-ös születésű gyerekekből álló együttesek is összemérik erejüket.“

A város alpolgármestere, Mészáros Attila elmondta, akkoriban sportriporterként volt jelen a meccseken, örömmel emlékszik a menetelés minden egyes pillanatára.

Az akkori főszereplők közül Siti Beáta és Sugár Tímea jelenleg is a klub alkalmazottja, előbbi másodedző, utóbbi pedig kapusedző a felnőtt csapatnál. Természetesen nagyon várják, hogy ismét pályára lépjenek.

Az első csapat mestere, Bakó Botond hozzátette, a május végi gálameccsig a játékosoknak akad feladatuk bőven, a cél a bajnokságban az 5. hely megszerzése, ami nemzetközi kupaszereplést ér.

A szélső Kazai Anita és az átlövő Herr Anita két évvel meghosszabbította szerződését, mindketten  elmondták, remekül érzik magukat Fehérváron, örömmel mondtak igent az egyesület ajánlatára.

A honi bajnokság jövő szombaton, április 25-én folytatódik, a Békéscsaba vendégeskedik a Verseci úti csarnokban. A lányok előzőleg, április 17-én, pénteken 14 órakor barátságos találkozón fogadják a nálunk edzőtáborozó argentin válogatottat, a meccsre a belépés ingyenes.

Horog László
Fotó: handball.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP