„Nagyobb hőfokú mérkőzésre számítok“ 2015.04.30.


A Fehérvár KC két pontot gyűjtött a rájátszás első két fordulójában, így ahhoz, hogy maradjon esélye az ötödik hely megszerzésére, szombaton győznie kell a Siófok ellen, hiszen a Balaton-partiak két-, illetve egygólos győzelmükkel hárompontos előnnyel érkeznek a Köfém Sportcsarnokba. A középház rangadója május 2-án, 18:00-kor kezdődik!

Május 2. (szombat), 18:00
NBI, rájátszás az 5-8. helyért, 3. forduló:
Fehérvár KC – Siófok KC-Galérius Fürdő
Székesfehérvár, Köfém Sportcsarnok
Játékvezetők: Bán Tamás, Szloska Ernő

Közvetítések:

Szombat: 18:00: http://www.onlajnok.com (Live Ticker – szöveges közvetítés)
Vasárnap: 20:50: Fehérvár TV (felvételről)


Bakó Botond, a Fehérvár KC vezetőedzője:

„A Békéscsaba elleni mérkőzésen, az utolsó négy percig nem volt kérdés, hogy melyik csapat fog győzni; megnyugtató előnnyel mentünk bele a végjátékba, öt perccel a vége előtt ötgólos előnyünk volt. Az egész mérkőzés langyos és hangulattalan volt, nem éreztem azt a felfokozott hangulatot, ami jellemző általában az ilyen mérkőzésekre. Az utolsó percekben a biztos előnyünket elherdáltuk, és ez akár még pontveszteséggel is járhatott volna, mert túl korán hittük azt, hogy már eldőlt a pontok sorsa, vége van a mérkőzésnek. Két egymást követő kiállítás megzavarta a csapatomat, a Békéscsaba megérezte ezt, és gyors gólokkal ránk jött. Összességében kézben tartottuk ugyan a meccset, de az, hogy a vége ennyire szoros lett, mindenképpen egy jó figyelmeztetés. Mindig észben kell tartani, hogy a meccs hatvan percig tart, bármennyire is megnyugtatónak tűnik az előny.“

Szombaton a középház papíron legerősebb csapata, a Siófok ellen játszotok. Ezt a csapatot ősszel letudtátok győzni itthon az alapszakaszban. Mi kell ahhoz, hogy ismét tiétek lehessen a két pont?

„Feltétlenül nagyobb hőfokú mérkőzésre számítok, mint a Békéscsaba elleni volt, és ezt a játékunknak is követnie kell. Bízom benne, hogy támadásban megint lesznek olyan játékosaink, mint a Csaba ellen, akik kiemelkedően játszanak. A célunk, hogy szombatig a védők-kapus kapcsolatot picit rendezzük, mert a csabai átlövőktől rengeteg gólt kaptunk. Habár az is tény, hogy a Siófok játéka más, ők nem tüzelnek ennyiszer távolról, mint a Békéscsaba tette, de ebben javulnunk, ezen változtatnunk kell.

Jó lenne, ha olyan hangulat lenne a csarnokban, amiben a játékosok is könnyebben olyan állapotba kerülhetnek, mint ami egy várhatóan kiélezett meccs megnyeréséhez kell. Fontos, hogy hazai pályán érezzék a játékosok a biztatást, hogy kiállnak mellettük, egy ilyen rangadón elengedhetetlen a szurkolók segítsége, akik a nyolcadik emberként tudják segíteni a csapatot.“

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. március
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP