Csak a helyezés szempontjából tétnélküli 2015.05.20.


A rájátszás középházában már eldőlt valamennyi helyezés, mégis tartogat izgalmakat a záróforduló: a Fehérvár KC a szomszédvár Siófok KC-Galerius Fürdőhöz látogat csütörtökön. Ebben az idényben a két rivális csapat három mérkőzése közül csak az elsőn született fehérvári siker, míg márciusban Siófokon, illetve két és fél hete Székesfehérváron az SKC legyőzte az FKC-t.

Május 20. (csütörtök), 18:00
NBI, rájátszás az 5-8. helyért, 6. forduló:
Siófok KC-Galerius Fürdő – Fehérvár KC
Siófok, Beszédes József Ált. Isk. (Szépvölgyi utca 2.)
Játékvezetők: Bócz László, Wiedemann Viktor

Közvetítések:

Csütörtök: 18:00: http://www.onlajnok.com (Live Ticker – szöveges közvetítés)


Bakó Botond, a Fehérvár KC vezetőedzője:

„Békéscsabán és legutóbb, a Debrecen ellen is jól játszottunk. Szombaton már az első
félidőben úgy tűnt, eldönthetjük a mérkőzést 17­-10-­es állásnál. A második játékrészben viszont volt egy nehezebb periódusunk, amikor a DVSC feljött egy gólra, és szoros lett a meccs, de ezután tudtunk változtatni, és visszaszereztük a megnyugtató előnyt. Az ötgólos győzelmünk megérdemeltnek mondható, úgy éreztem, a kiállítások picit megtörték a lendületünket a második félidőben, az egész találkozó során sokat játszottunk emberhátrányban, amivel a debreceniek élni tudtak, de összességében jól játszottunk, így nem volt igazán kérdéses a pontok sorsa.“

Milyen pozitívumokat láttál a játékban?

„Az utóbbi két meccsen ismét láttam a csapat ismérveit, a felszabadult, jó kedvű kézilabdázást és a harcolást. Az elmúlt időszak egyáltalán nem volt rózsás, ha nehezen és kicsit későn is, de végre átléptünk rajta. Nagyon sok mindent kibírt a csapat az idei évben, és ismét pozitív arcunkat tudtuk mutatni.“

A szezon utolsó fellépésén Siófokon léptek pályára, egy mondhatni tétnélküli mérkőzésen...

„Helyezés szempontjából már valóban tétnélküli, de eredmény szempontjából semmiképpen sem az. Az elmúlt fordulók pozitívumaiból erőt kell merítenünk, és bízom benne, hogy a Siófok ellen is érvényesíteni tudjuk az erényeinket.“

fkc.hu
Fotó: Thomas Komáromi


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2023. június
HKSzeCsPSzoV
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP