FMH: Kétszeres BL-győztes Fehérváron 2015.06.24.


Kilenc évesen, Tatabányán kezdte a kézilabdát, összesen tizenhárom szezont töltött Győrben, a nyáron pedig elfogadta a Fehérvár KC ajánlatát. Herr Orsolya kétszer Bajnokok Ligája győztesként szerződött Székesfehérvárra.

Szorgalmasan róják a köröket a Bregyóben található atlétikai centrumban. Kora délelőtt, fél kilenckor vágnak a távnak, ezúttal szerencséjük van, nincs hőség, de a futás így sem kellemes. A két Herr, Anita és Orsolya, a Bakó Botond által kiadott programot hajtja végre Kazai Anita és Tilinger Tamara társaságában. Anita számára ismerős a feladatsor, hiszen két éve erősíti a fehérváriakat, Orsinak viszont még új a környezet.

„Nem idegen a hely, a várost ismerem, Tatabányáról gyakran ellátogattam ide. Az elején lehet, hogy majd néhányszor eltévedek, de szerintem gyorsan kiismerem magam a településen.“

A klub irodáiban azonban már otthonosan mozogsz.

„Kedvesen fogadott mindenki, a tavasszal kezdtük a tárgyalásokat, azért is választottam a fehérváriakat, mert komolyabb szerepet szeretnék vállalni egy klub életében, mit amennyi lehetőséget kaptam az ETO-nál. Úgy gondolom, itt száz százalékig bíznak majd bennem. Győrben akkor is igazoltak rám kapust, amikor remek formában védtem. Nem hittek bennem eléggé.“

Volt más ajánlatod is?

„Igen, belföldről és külföldről is, de az országhatárt nem akartam átlépni, itthon pedig ez volt a legjobb lehetőség. Közel van Tatabánya, ahol a szüleim élnek, valamint minden nap veszekedhetek a húgommal. Ez persze csak poén volt, jó testvérek vagyunk. Amúgy összesen hárman, Ani két évvel, két hónappal, két nappal és anyu szerint két órával fiatalabb nálam, vélhetően a kettes a mágikus szám közöttünk. A legkisebb, Zsanna 19 esztendővel fiatalabb nálam, most 11 éves. Nagy dolognak tartom, hogy édestestvér, ami a mai világban nagyon ritka. Szeretnék egyszer vele is egy csapatban játszani, de aligha lesz rá lehetőségem. Amikor ő betölti a felnőtt kort, én már 37 éves leszek, aligha védek.“

De nem kizárható, kapuban akad rá példa.

„Valóban előfordulhat, de vannak más céljaim az életben. Ha majd abbahagyom, több elképzelésem van. De nem akarok túlzottan előreszaladni, élsportolóként tervezem a jövőmet. Két évet írtam alá Fehérváron, szeretnék védeni a továbbiakban is. Amíg bírja a testem és a lelkem.“

Mindig kapusnak készültél?

„Lusta voltam futni, azonnal beálltam a kapuba. Gyurkovics István volt a nevelőedzőm – valamint a tesóimnak is –, ő volt az általános iskolai testnevelőnk, korábban kézilabdázott. Ő szerettette meg velünk a sportágat, a gyereknek nem is kell más, csak játék és labda. A sport rendkívüli jelentősége abban áll, hogy szórakoztat és nevel. A gimnáziumot már Győrben kezdtem, kellően tehetségesnek bizonyultam, egy évet töltöttem a serdülőben, egyet az ifiben, a harmadikat már a felnőttben kezdtem, magántanuló lettem. Az ETO felnőtt csapatában 16 évesen mutatkoztam be, Marcaliban. Egy hétméteresre.“

Megfogtad.

„Igen, megfogtam. Örültem, hogy néhány másodpercre bizalmat kaptam, akkoriban Irina Sirina volt a vezető hálóőr. A folytatásban végig kaptam kisebb szerepeket Vura Józseftől, aztán Róth Kálmán is egyre több bizalmat szavazott nekem. Amikor az első bajnoki címet megszereztük, 2005-ben, a döntőben én voltam az első számú kapus. A sikerrel a Dunaferr közel egy évtizedes egyeduralmát szakítottuk meg, magabiztosan győztünk.“

Előzőleg azonban ért kudarc is, azon év tavaszán...

„A fehérvári EHF-kupa döntője valóban fájó emlék. Vélhetően erre gondolsz. Az első nemzetközi kupagyőzelmem lett volna, 20 évesen. Ezt a serleget azóta sem sikerült megnyernem. Már nem nagyon emlékszem a fináléra, a negatív dolgokat gyorsan kitörli az ember. A két, BL-döntő ma is ott van a fejemben, bár sok szerepet nem kaptam rajtuk, inkább előzőleg bizonyíthattam. A finálékban Lundénak jutott vezető szerep. Nyilván mindenki szeretne a világ legjobb klubjában játszani, nekem egy évtizeden át megadatott. De ennyi elég is volt. Sokan kérdezik, mit szólok a cseréhez Kiss Évával? Nem szeretem ezt a csere kifejezést, ő Győrbe ment, én pedig onnan jöttem. Mindkettőnknek mások a céljai.“

Horog László


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. március
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP