Erőnléti munka hőségben 2015.07.23.


Július 8-án kezdte a felkészülést a szeptember 2-án kezdődő klubszezonra a Fehérvár KC női kézilabdacsapata. A rekkenő hőségben a csarnokban és a szabadban sem álom a munka. A Fehérvár KC kézilabdázói két és fél hete tréningeznek Bakó Botond irányításával.

„Napi egy, illetve két edzés szerepel a programban, elsősorban az erőnléti, állóképességet javító munkát végzünk, de természetesen a konditerem mellett labdás gyakorlatok is szerepelnek a programban. De most a fizikai feladatok a hangsúlyosak. A lányok döntően jó állapotban tértek vissza a szabadságról, látszik, hogy nem eresztettek le, egyénileg dolgoztak a szezon zárása után is. Fontos a rehabilitáció, a nagyobb terhelésű tréningek után kell idő a frissülésre. Ebben, a gyakorlatilag alig elviselhető kánikulában a csarnokban és a szabadban végzett edzések sokat kivesznek a lányokból. De rossz szavam nem lehet, lelkiismeretesen dolgoznak“ – mondja Bakó Botond, az FKC vezetőedzője.

A hazájában, Japánban operált irányító, Mayuko Ishitate már terhelhető, igaz, óvatosan, a fáradásos törések után mindkét sípcsontjába fémrögzítés került. A szintén súlyos műtéten átesett Herr Anita és Emberovics Mira a tavalyi szezonban visszatért, remek állapotban kezdték a felkészülést. Kazai Anita keresztszalagja szépen javul, a társakkal gyakorol, már labdával is, de az ütközéseket, a felugrásokat és a kitámasztásokat még kerüli. A remények szerint a szezonkezdésre lesz kifogástalan állapotban.

Az igazolások közül a kapus, Sipeki Flóra halad az élen a futások során, Herr Orsi is jó állapotban végzi a gyakorlatokat. A szerb átlövő, Biljana Bandelier mozgásán még látszik a hosszú, francia klubszezon és a válogatott meccsek fáradtsága, amúgy kiváló hangulatban gyakorol a társakkal, ahogy a nyáron visszatért Tápai Szabina is.

A csapat erősségére, házi gólkirálynőjére, Tilinger Tamarára az őszön nem számíthat az edzői stáb. A jövő héten térdműtét következik, a hírek szerint négy hónap múlva léphet újra parkettre.

„Ha visszatér, vele még erősebbek leszünk. A keretünk végleges, reményeim szerint éremért harcolunk“ – tette hozzá Bakó Botond.

Horog László


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP