A felkészülési időszak meccsprogramja 2015.07.23.


Az első edzőmérkőzést július 31-én vívjuk a Hypóval Maria Entzersdorfban. A felkészülési programunkban három tornarészvétel is szerepel: Zilahon, Dunaújvárosban és Vácon. A hagyományos Szezonnyitóra a megszokottnál kicsit később, augusztus 18-án (kedden), a Zilah elleni mérkőzés alkalmával kerül sor a Köfém Sportcsarnokban.

A Fehérvár KC először az „örökös“ osztrák bajnok, korábban kontinens első Hypo Niederösterreich együttesével mérkőzik Bécsben – pontosabban Maria Entzersdorfban – ráadásul egy napon belül kétszer is, 11 és 16 órakor.

Augusztus 6-án a Partiumba, Zilahra utazunk, ahol 7-én két, 8-án egy mérkőzést játszunk. Egy héttel később, Dunaújvárosban a hagyományos tornán lépünk pályára, 15-én és 16-án. A Zilah viszonozza a látogatást, velük hazai pályán 17-én és 18-án a Köfém Sportcsarnokban találkozunk. Augusztus 22-én és 23-án Vácon vendégeskedünk.

A Hypo 27-én érkezik két meccsre, a bajnoki pontvadászat pedig szeptember 2-án, szerdán, 18 órakor indul, a Győr látogat a koronázó városba. A folytatásban a fehérváriak utaznak Budaörsre, az újonchoz, jön a Mosonmagyaróvár, majd az MTK következik idegenben.

Az NBI menetrendje:
http://keziszovetseg.hu/upload/file/2015-2016%20évi%20NB%20I%20női%20alapszakasz.pdf

Horog László, fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. március
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP